Most először beszéltek róla: úton az első Éden-baba! - A nevét is elárulták

terhesség Éden Niki
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Még idén világra jöhet a legújabb magyar valóságshow-bébi, akiről egyelőre azt sem tudni, fiú-e vagy lány. A büszke édesanya Éden Niki.

Tipp! Végre megszólalt az X-Faktor sztárja. Kattints a galériáért!


Szerelem volt az első látásra. Éden Niki egy közös ismerősükön keresztül ismerhette meg Mikit, akivel nagyon hamar rájöttek, szinte egy órát sem képesek egymás nélkül eltölteni. Néhány nap után össze is bútoroztak, alig négy hónapot követően pedig már a szülővé válás gondolata is megfogalmazódott bennük. A szavakat tettek is követték, igaz, egyikőjük sem hitte, hogy szinte első nekifutásra megvalósulhat
az álom.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

"Mivel éveken át szedtem a gyógyszert, úgy voltunk vele, biztosan el kell telnie jó pár hónapnak, hogy sikerrel járjunk. Nos, szinte egy nap sem telt el" - mosolygott hatalmasat Niki. "Eddig csak a kiváltságosok tudták, mi történik velünk, de túl vagyunk a kritikus időszakon, és már szemmel látható a változás is, amin keresztül megyek. Hihetetlen dolog ez a számunkra. Hét hónapja vagyunk együtt, és a mai napig félünk elengedni egymást bárhová is. Egyszerűen már külön nem érezzük jól magunkat" - tette hozzá.

Párja, Miki azt is elmondta, noha még valóban korai, azért már elcsábultak, ami a babaholmikat illeti. "Egyelőre nem tudjuk, hogy kisfiunk, vagy kislányunk lesz, de egy uniszex nadrágot már vettünk. Emlékszem, Nikinek kicsordultak a könnyei is, amikor hazavittük, és az ágyon összebújva a kezünkbe került. A keresztnevekben pedig már meg is állapodtunk. Ha lány lesz, Jázmina lesz, ha kisfiú, Milán. Egyikünknek sincsenek ilyen nevű ismerősei, és ezek a nevek mindkettőnknek tetszenek - magyarázta az ingatlanokkal foglalkozó fiatalember.

Esküvőről azonban egyelőre nincs szó, hiszen a pár jelenleg a lakásfelújításra költi minden bevételét. Egy dolog azonban biztos, szerelmük gyümölcse mindkettejük családnevét tovább viszi majd, és Molnár-Dékány lesz.

GYLF


Elindult az Ez zsír! fogyókúrás- és
életmódprogramunk!

REGISZTRÁLNI SZERETNÉK!

Csatlakozz hozzánk iWiW-en és Facebookon!


Tipp! Még mindig elképesztően szexi az újra szingli szupermodell! Kattints a galériáért!


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.