Barátok közt kórház Rékasi Károly
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Eszméletlen állapotban vitték kórházba Rékasi Károly színészt.


rtlklub.sajtoklub.tv
rtlklub.sajtoklub.tv

"Három órája foglalhattuk el a szállásunkat, amikor a fürdőszobában egyik pillanatról a másikra elvesztettem az eszméletemet. Enci - amikor rám talált, hideg verejtékben úsztam - nagyon megijedt, de ura volt a helyzetnek és villámgyorsan hívta a mentőket, valamint az egyik barátunkat, aki velünk tartott pihenni. Percek alatt két mentő is érkezett a helyszínre, és már a szolnoki kórházba menet kiszűrtek több olyan ijesztő lehetőséget, mint a stroke vagy szívinfarktus. Ám az erős hasi fájdalmaim miatt további vizsgálatoknak vetettek alá, amiből a belgyógyászati félelmek eloszlatása után egy rafinált vírust sejtenek a rosszullétem hátterében. Hálával tartozom az Országos Mentő Szolgálatnak és a Hetényi Géza Kórház munkatársainak, amiért ilyen színvonalú ellátásban részesülhettem" - magyarázta elégedetten Rékasi a Borsnak.

"Annak viszont örülök, hogy nem a szeretteim fájdalmát kellett néznem. Ha már mindenképp ott volt az a vírus, akkor a legjobb helyen kopogtatott" - tette hozzá a színész, aki még mindig lábadozik. "Még néhány gasztroenterológiai és egyéb terheléses vizsgálatra járok naponta, de ha kiderült, mi okozta a problémámat, akkor soha többet nem beszélek róla" - tette hozzá a színész.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.