61 évesen is levetkőzne, és megmutatná új melleit Cicciolina
Cicciolina úgy érzi, jobban néz ki most, mint valaha, ezért üzeni a magyar Playboy vezetőségének: szívesen ledobja a ruháit!
"Nagyon szép a cicim, nemrégiben megcsináltattam, sokat úszom, és tornázom is. Büszke vagyok a testemre. Ha Pamela Anderson 45 évesen levetkőzhetett, akkor én miért nem?" - tette fel a költői kérdést Husika.

Az egykori pornócsillag úgy véli, remek fizikai és szellemi állapotban van, olyannyira, hogy eltökélte: feltámasztja politikai pályafutását, és indul a közelgő olasz választásokon.
"Pártot alapítottunk Demokrácia, Természet, Szeretet néven, és én lettem a presidente" - nyilatkozta a Vasárnapi Blikknek Cicciolina, aki amolyan itáliai Robin Hoodként a szegényeket kívánja felkarolni. Csupa dolgozó, bérből és fizetésből élő egyszerű ember alkotja a párt tagságát.
"Hogy vetkőzök-e a kampányban? Ugyan már! A cicim mutogatásától még nem megy feljebb a GDP, és nem csökken a munkanélküliség. Szeretnék bejutni a parlamentbe, mert ha a törvényhozáson kívül politizál az ember, akkor senki sem figyel rá. Szívesen lennék például környezetvédelmi vagy turisztikai miniszter. Bármerre járok a világon, engem még a macskák is felismernek! Magyarországnak is jobban ki kellett volna használnia a bennem rejlő turisztikai lehetőségeket" - vélte a művésznő.
Staller Ilona 1987 és 1991 között már tagja volt az olasz parlamentnek. Akkor azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy szexet ajánlott Szaddám Huszeinnek, ha az cserébe felhagy Kuvait megszállásával. Azt mondja, most egyik politikusnak sem kínál erotikus örömöket, inkább a szegények gondjain segítene. "Hangosbeszélővel járom majd az utcákat, kampányolok teljes mellbedobással" - adott kapaszkodót a vizuális típusoknak.
A pártban jelentős szerepet vállal Luca di Carlo ügyvéd, Cicciolina 25 évvel fiatalabb kedvese is. Felröppent, hogy ők ketten összekötik az életüket. "Nem megyek férjhez. Minden szép, minden jó így is" - mondta a még mindig szexis díva.
- Hatalmas zakó és kitartó Ildikó-rajongók az X-Faktor második válogatóján
- Beszólt a pasiknak az ismert magyar énekesnő - videó
- Drogozott és ivott a forgatások alatt a Dallas sorozat sztárja
- Készülnek a botrányra? Férfival kerül intim viszonyba Stohl András
- 800 ezerért árulja magát az interneten a magyar celeblány
- Róla aztán végképp nem gondoltuk volna, hogy kábítószerfüggő volt!
- Árpa Attila összeszólalkozott és megütötte Bajor Imrét
- Hihetetlen formában van a magyar énekesnő - Nem is gondoltuk volna róla
- Ilyen a tökéletes "kézi munka" - Gyönyörhozó praktikák, hogy a pasid a csúcsra jusson (18+)
- Vágykeltő bikiniben állt kamerák elé Európa legszebb lánya
Kedd
- Megmutatta bájait a szexi modell
- Igazi szexfilm keveredett a forgatásból
- Tetováltatott, ezért nem kap munkát
- Napi
- Heti
- Havi
Ma látványosan a nehezebb éned győzedelmeskedik a kedves és vonzó részed felett, makaccsá válsz, s egész nap nem akarod majd elfog...Tovább
Ma látványosan a nehezebb éned győzedelmeskedik a kedves és vonzó részed felett, makaccsá válsz, s egész nap nem akarod majd elfog...Tovább
Ma látványosan a nehezebb éned győzedelmeskedik a kedves és vonzó részed felett, makaccsá válsz, s egész nap nem akarod majd elfog...Tovább
- 30
- 20
- 10
- Videó
- Kommentek
- Fórum hozzászólások
- 60
- 50
- 40
- LEGFRISSEBB TOPIK
- LEGFORRÓBB TOPIK







