Veszélybe kerültek Győzike gyermekei

gyám veszély Gáspár Győző börtön jövő Gáspár Bea
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A gyerekek lesznek a legnagyobb vesztesei annak, ha a több mint 22 millió forintos adócsalással vádolt  Gáspár Győző és Bea börtönbe kerülne. A két lány, Evelyn és Virág sorsa ugyanis örökre megpecsételődhet, ha magukra maradnak. A szülők rettegnek, és a közhangulat, az ellenük irányuló gyűlölet miatt azt sem tartják lehetetlennek, hogy a lányok mellé testőrt fogadjanak.

Örökre széthullhat a Gáspár család élete, ha a szülőket elítéli a bíróság és börtönbe kell vonulniuk. A Gáspár lányok, Evelyn és Virág jövője egy életre megpecsételődhet. Az apa összeomlott, a nagyobbik lány pedig már most retteg, hogy mi vár majd rájuk.

rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence
rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

"A buszon, a konditeremben, de még a barátnőimtől is régóta hallom, hogy ki fogják a családomat csinálni a városban. Úgy érzem, hogy ennek az egésznek mi vagyunk az áldozatai Virággal. Mi csak szeretnénk tanulni, ahogy eddig is. Én olyan iskolába jelentkeztem, nagykövet- és konzulképzőre, ahol feltétel a szülők feddhetetlen múltja. Nagyon komolyan veszik ezt. Félek, hogy elesem attól, hogy tanulhassak" - mondta a Blikknek a tinédzser.

Evelyn nemcsak önmagát félti, de abba sem mer bele gondolni, hogy mi vár majd Virágra az elmarasztaló ítélet után. A kiskorú gyermek ugyanis gyámra fog szorulni, ha szüleit rács mögé zárják.

"A hétvégen egy bevásárlóközpontban sétáltunk Virággal. Folyamatosan beszólogattak, még jó, hogy nem támadtak meg minket. Most mi lesz, ezek után testőrrel kell majd járkálnunk? Ha meg apuékat börtönbe viszik, akkor el sem tudom képzelni, hogy mi lesz. Egy biztos, mindent megteszek, hogy Virágnak ne legyen semmi problémája, bár még nem tudom, hogyan" - fakadt ki Evelyn.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.