Kifarolt a mellrák elleni küzdelemből az énekesnő

Tóth Gabi kampány mellrák arc énekesnő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy év sem telt el, máris kifarolt a mellrák ellen küzdő Egészség Hídja Összefogás Egyesület kampányából Tóth Gabi, aki tavaly adta arcát a nők jelentős részét érintő betegség elleni harchoz.

Az idei október 28-i hagyományos lánchídi sétán már nem vesz részt a napokban mellnagyobbító műtéten átesett énekesnő, aki egy évvel ezelőtt lelkesen csatlakozott a kampányhoz. Az alapítvány felkérésekor úgy gondolta, hogy személyén keresztül minél több fiatal minél korábban elkezd majd foglalkozni a betegség megelőzésével és felismerésével. A Tóth családban legtudatosabban élő fiatal lány ráadásul érintett is volt a mellelváltozások problémájában. A jobb mellében az orvosok korábban egy jóindulatú elváltozást találtak.

Fotó: Szabó Balázs/Life.hu
Fotó: Szabó Balázs/Life.hu

Kattints a képre a galériáért!

"Nagyon bízom benne, hogy új szerepvállalásommal és nőiesebb stílusommal többen megszeretnek az idősebb korosztályból, a fiatalokat pedig a mellrák elleni küzdelemre tudom felszólítani. Kötelességemnek érzem, hogy az ismertségemet ilyen fontos célokra használjam" - áll az énekesnő nyilatkozatában az egyesület honlapján.

"Több mint egy évig tartott az együttműködés, melyben Gabi nagyon jól érezte magát és jól ellátta az ezzel járó feladatokat is, de az elmúlt időszakban szerepet kapott egy színházban, ami egy hatalmas kihívás számára és teljes erőbedobással erre szeretne koncentrálni. Ez nem jelenti azt, hogy a továbbiakban nem tartja feladatának felhívni a figyelmet a mellrákszűrés fontosságára, csak már nem az alapítvány keretein belül teszi mindezt" - közölte az énekesnő sajtóügynöksége.

Az egyesületből kiszivárgott információk szerint Gabi menedzsmentje nem érezte úgy, hogy ez a fajta megjelenés jót tenne az énekesnő karrierjének, és így nem támogatták további szereplését.
Gabi a napokban kapott 350 köbcentis szilikonmelleket, amit pólon és melltartón keresztül mutatott meg a Fókusz kameráinak. Az mellizomzat alá beültetett csepp formájú implantátummal az énekesnő nagy kockázatot vállalt, hiszen gyerekkora óta küzd a testében felbukkanó cisztákkal, amelyek megjelentek már a mellében is.

Az RTL Klub szőkesége külföldi címlapon pózolhttp://www.life.hu/legykepben/20121026-vv-seherezade-valosagshow-szereplo-egy-torok-ferfimagazin-cimlapjan-pozol.htmlSzülése óta először mutatkozott Drew Barrymorehttp://www.life.hu/legykepben/20121026-drew-barrymore-amerikai-szineszno-szulese-ota-eloszor-lepett-a-nyilvanossag.htmlX-Faktor kontra James Bondhttp://www.life.hu/legykepben/20121026-james-bond-007skyfall-xfaktor-veresnyzoi-a-premier-elotti-diszbemutaton.htmlLetartóztatták a Dallas sztárjáthttp://www.life.hu/legykepben/20121026-jack-scalia-amerikai-szineszt-a-dallas-sztarjat-letartoztattak-fegyverviseles-miatt.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.