24 órán belül megvan Ördög Nóra utódja

X-Faktor műsorvezető helyettes terhes Ördög Nóra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ördög Nóra, a Life.hu sztárszerzője a héten hivatalosan bejelentette, hogy első gyermeküket várják Nánási Pállal. Nóra jelenleg az X-Faktor háziasszonya, aki elméletileg decemberig, a tehetségkutató nagy döntőjéig vezeti a műsort, gyakorlatilag azonban bármikor kiszállhat - tudta meg a Blikk.

A bájos műsorvezető az Angyalműhely.hu oldalon olvasható blogbejegyzésében nemcsak a kisbaba érkezését jelentette be hivatalosan, hanem leírta azt is, milyen sokáig próbálkoztak férjével, Nánási Pállal, míg végül Nóra lombikprogram segítségével teherbe esett.

Forrás: RTLKLUB
Forrás: RTLKLUB

Ez ugyan nem jelenti azt, hogy Nóra veszélyeztetett terhes lenne, de az RTL Klub programigazgatója, Kolosi Péter a Blikknek elmondta, hogy mindenre fel vannak készülve. Ha minden jól megy, akkor Ördög Nórát még hónapokig látjuk a képernyőn, de a műsorvezetőnek egy szavába kerül, és megtalálják a megfelelő embert már akár a szombati adásra is. "Nórinak egy szavába kerül, ha azt akarja, vagy az orvosa azt tanácsolja, hogy szombaton már ne vezesse az X-Faktort, akkor huszonnégy órán belül is beugorhat valaki, megvannak erre a megfelelő kollégák" - nyilatkozta az RTL Klub programigazgatója a bulvárlapnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.