Somló Tamás szabálysértés Malek Andrea szabály csalás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Engedett a kísértésnek és a szabályokat megszegve lesett Malek Andrea és Somló Tamás az egyik versenyző hallatán. Holott a meghallgatások során a Voice mestereinek szigorúan tilos kikukucskálni a székükből, hiszen a lényeg épp az, hogy hang alapján kell eldönteniük, hogy az adott versenyzőnek bizalmat szavaznak-e - tudta meg a Life.hu.

Kövesd a blogon a tehetségkutatók eseményeit!



Nem tartotta be a Voice szabályait Malek Andrea és Somló Tamás, akik az utolsó Meghallgatásra már eljutottak arra a pontra, hogy egyszerűen kikukucskáltak székükből és meglesték az színpadon álló versenyzőt - tudta meg a Life.hu. Tény, hogy ezt mindketten már akkor tették, amikor egyiküknek sem volt szabad hely a csapatában, így aztán nem is nyomhatták már meg a gombot, de ennek ellenére megsértették az énekverseny alapvető szabályát, amely szerint a meghallgatások során a Mesterek kizárólag a fülükre hagyatkozva ítélhetik meg, hogy egy adott versenyző jó, avagy sem.

Forrás: TV2
Forrás: TV2


Ezután azonban már többé nem kell kukucskálniuk, hiszen a pénteki lesz az utolsó meghallgatás és ezután már természetesen látni is fogják a versenyzőket, akiknek a létszámát hamarosan, a párbaj adások során radikálisan csökkenteniük kell.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.