Dukai Gergely Dukai Regina tábor síelés sípálya edzés testvérek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Párosan minden könnyebb - tudják ezt a Dukai testvérek, Regina és Gergő is, akik kitalálták, hogy közös hódításba kezdenek.

Az osztrák sípályákat szeretnék meghódítani a Dukai testvérek, akik január elején pattanak lécre. Hogy ne a pálya szélén döbbenjenek rá, hogy nincsenek is tökéletes formában, már most rákészülnek a csúszásokra. Elkezdtek együtt edzeni.

Forrás: Rostás Bianka/Life.hu
Forrás: Rostás Bianka/Life.hu

"Kislánykoromban síeltem utoljára, a legjobb barátnőmmel többször is részt vettünk a suli sítáborában. De ez már nagyon régen volt, és az elmúlt tíz évben egyáltalán nem kerültem még a közelébe sem ennek a téli sportnak. Mindig úgy gondoltam, hogy síelni olyan, mint biciklizni, nem lehet elfelejteni, ha egyszer megtanultad. Az alapok tehát megvannak, csak fel kell eleveníteni. Figyelmeztettek, hogy jobb lenne felkészülni, nem bénázhatunk túl sokat, mert nemcsak kettesben leszünk, hanem a rajongóink is jönnek velünk a sítáborba. Gergővel ezért már most elkezdtünk edzőterembe járni, hetente többször is erősítő gyakorlatokat végzünk az edzőnk segítségével" - árulta el Regina.

Az ítész szerint reménytelen Zámbó Krisztiánhttp://www.life.hu/legykepben/20121123-puzser-robert-a-csillag-szuletik-zsuritagja-jimmy-fia-zambo-krisztian.html"Nekünk, romáknak" - Leleplezte származását Csányi Sándorhttp://www.life.hu/legykepben/20121123-csanyi-sandor-magyar-szinesz-elarulta-roma-szarmazasat.htmlSzerelmes levelekkel bombázzák az X-Faktor csinos versenyzőithttp://www.life.hu/legykepben/20121119-xfaktor-like-egyuttes-vali-szulita-petra-szerelmes-leveleket-kap.htmlPadlóra került a TV2 egykori sztárjahttp://www.life.hu/legykepben/20121123-olah-ibolya-a-megasztar-egykori-versenyzoje-padlora-kerult.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.