Dr.Tizedes György műtét hasplasztika Gáspár Győző plasztika showman Győzike énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Most, hogy nem lebeg Damoklész kardja a feje fölött, Győzike már önmagára is gondol. Hamarosan újból kés alá fekszik - tudta meg a Life.hu.

Láttad már? Benne vagyunk a tévében

Januárban szépészeti beavatkozásra készül Győzike, ismét hasplasztikát tervez. Az énekes-showman öt év fogyókúra után 75 kiló túlsúlytól szabadult meg, ezért két évvel ezelőtt a drasztikus fogyás miatt megereszkedett bőrétől műtéti úton volt kénytelen megszabadulni. Tavaly szeptemberben, negyedik plasztikai műtéte utánhirtelen visszakerült a kórházba, mert nem tartotta be a beavatkozás után előírt három hét pihenőidőt és begyulladtak a műtéti hegei. Pont akkor, amikor adócsalás miatt a Salgótarjáni Városi Bíróságon meg kellett volna jelennie. Bíróságra most talán egy darabig nem kell járnia, ugyanis a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a múlt héten megszüntette a nyomozást a nagymamától kapott százmilliók ügyében is. Így csak az 1 év 8 hónap, három évre felfüggesztett börtönbüntetését kell kibekkelnie balhé nélkül.

Forrás: RTLKLUB/Sajtoklub
Forrás: RTLKLUB/Sajtoklub

"Igen, megerősítem a hírt, a múlt héten, miután megszüntették az újabb nyomozást Győzike ellen, egy kicsi fellélegzett, és megbeszéltük, hogy januárban befejezzük a hasplasztika sorozatot. Ez lesz az utolsó dizájnolás, amire azért van szükség, mert időközben sokat edzett, izom- és zsírállománya átalakult. Ehhez kell most igazítani a hasán a bőrét" - erősítette meg információinkat dr.Tizedes György, a pécsi magánklinika plasztikai sebésze.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.