betegség Sarka Kata Rubint Réka feleség szívműtét Schobert Norbert Hajdú Péter díjátadó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Két sztárfeleség is egyedül bulizott tegnap este a FitBalance Award Díjátadó Gálán. A Life.hu megkérdezte őket, hol hagyták hites uraikat. Rubint Réka a zsúfolt szórakozóhelyen előforduló fertőzésveszélyre hivatkozott, amikor a nemrég szívműtéten átesett férjéről érdeklődtünk. Csütörtök délután viszont kiposztolta a közösségi oldalon a teljes igazságot: Norbit újból kellett műteni.

"Mint ahogyan azt tudjátok, 2012. október 10-én Norbi, egy veleszületett szívbillentyű-rendellenesség miatt szívműtéten esett át! Gyógyulása, felépülése rendületlen volt mindaddig, amíg az influenza miatt fertőzés került a szervezetébe. Az elmúlt hetekben folyamatos kontrollvizsgálatokon, antibiotikumos kezeléseken esett át, de mindez kevésnek bizonyult! Az orvosi team egy újabb operáció mellett döntött! A Szerelmemet, az életem legféltettebb kincsét, Norbit a múlt héten pénteken, november 30-án újra megoperálták! A műtétet végző dr. Székely László főorvos véleménye szerint Norbi állapota napról napra stabilabb, de hosszas felépülésre és rengeteg türelemre lesz szükség!" - írta Réka a közösségi oldalon.

Fotó: Szabó Balázs/Life.hu
Fotó: Szabó Balázs/Life.hu

Rubint Réka kapta Az év női oktatója díjat, ezért semmiképpen nem hagyhatta ki a rendezvényt, bármennyire szívesen maradt volna otthon családjával. "Norbi otthon maradt a gyerekekkel, vigyáznia kell magára a szívműtéte után. Nem mehet olyan helyre, ahol sok ember van, mert fennáll a fertőzés, az influenza veszélye" - mondta a rendezvényen a Life.hu-nak Réka, aki elárulta: férje nagyon megváltozott az életmentő műtét óta. "Csak úgy árad belőle a szeretet mindenki felé. Nagyon átértékelte az életét és pontosan tudja, hogy hiába van az embernek szerető családja, pénze, ha az egészség hiányzik, akkor nagy a baj."

Nem ő volt az egyetlen sztárfeleség, aki egyedül érkezett a gálára. Sarka Kata férje, Hajdú Péter a legnagyobb közösségi portálon osztotta meg távollétének okát. "Kata egy rendezvényen, én pedig egy mandulagyulladással és a gyerekekkel itthon" - tette közzé a műsorvezető, akinek felesége díjat adott át, így nem tudott otthon maradni és gyerekeivel együtt várni a Mikulást.

Fotó: Szabó Balázs/Life.hu
Fotó: Szabó Balázs/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.