Milliókat ér Diana hercegnő botránygyanús fotója

fénykép eljegyzés brit királyi család Diana hercegnő botrány árverés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A várakozásokat lényegesen meghaladó összegért, 18 306 dollárért - több mint négymillió forintért - kelt el Lady Diana egy közelmúltig ismeretlen, ifjúkori fekete-fehér fényképe egy amerikai internetes árverésen.

A későbbi brit hercegnőt ábrázoló fénykép az 1980-as évek elején készült, valószínűleg egy síházban. A fotón Diana egy nagyjából vele egykorú, ismeretlen fiatalember ölében ülve mosolyog a kamerába. A felvétel két nappal azután készült, hogy a Buckingham-palota hivatalosan bejelentette Károly herceg és Diana esküvőjét. Egy kézzel írt megjegyzés a fotón arra figyelmeztet, hogy a kép "nem publikálható".

AFP
AFP

Az árverést vezető aukciósház csütörtöki bejelentése szerint a hajdan tabunak nyilvánított fotó egy San Diegó-i ingatlanfejlesztő tulajdonába került. A felvétel a Daily Mirror című brit bulvárlap archívumából származik. Az újság annak idején túlságosan kockázatosnak vélte a fotó leközlését. A menyegző hírének hallatán a lap illetékesei akkor úgy döntöttek, hogy nem publikálnak olyan képet, amelyen Diana egy másik férfi társaságában látható - közölte az aukciósház. Az újság fotógyűjteménye hét éve magánkézbe került.

Forrás: MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.