A Nagy Duett meleg férfi Lakatos Márk nóta éneklés pár Bangó Margit stylist
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A világhírű, Kossuth-díjas énekesnő, Bangó Margit is lehetőséget kapott, hogy maga válassza ki énekpartnerét A Nagy Duett című produkcióhoz. Ösztönösen döntött, és ő maga is meglepődött társa hangjától.

Az első hangpróbán alaposan meglepte a magyarnóták királynőjét, Bangó Margitot a másságát három éve nyíltan felvállaló stylist, Lakatos Márk.
"Már azon nagyon csodálkoztam, hogy Márk egyáltalán tud énekelni, de hogy ilyen bölömbika hangja van, az teljesen letaglózott. Azt hittem, hogy egy vékony kis hang jön majd ki a torkából, és a színpadon majd kedvesen el fog tinglitanglizni mellettem. Márk egy bohém, lelkiekben gazdag fiú. Az éneklésnél pedig nagyon fontos, hogy a művész kisugárzása érkezzen el a nézőkhöz, át tudjuk adni a közönségnek, amit érzünk, gondolunk. Ezt nem lehet tanítani, ezzel valaki vagy születik, vagy nem. Amikor felkértek a showműsorban való szereplésre kikötöttem, hogy én választok magamnak partnert. Sorolták volna a lehetséges társakat, Márk volt az első név a sorban. Lecsaptam rá azonnal, csak vele akartam duettet énekelni" - árulta el Bangó Margit.

Forrás: SuperTV2
Forrás: SuperTV2

Több mint 10 kilót fogyott A Nagy Duett énekesnőjehttp://www.life.hu/legykepben/20130205-kiraly-linda-a-nagy-duett-enekesnoje-szabo-gyozo-partnere-tiz.htmlBepánikolt az ismert zenészhttp://www.life.hu/legykepben/20130205-sipos-tamas-az-irigy-honaljmirigy-egyuttes-tagja-panikrohamot-kapott.htmlEgyütt tanul táncolni családjával Győrfi Pálhttp://www.life.hu/legykepben/20130205-gyorfi-pal-az-orszagos-mentoszolgalat-szovivoje-gyerekeivel-egyutt-gyakorol-a.htmlIttasan okozott balesetet a VV sztárjahttp://www.life.hu/legykepben/20130206-vv-beci-es-vv-gigi-falaztak-vv-leonidasz-ittas-balesetenel.htmlDinnyézésből és vasazásból akar megélni a ValóVilág sztárjahttp://www.life.hu/legykepben/20130206-vv-feco-segelybol-alkalmi-munkabol-dinnyezesbol-vasazasbol-akar-megelni.htmlElütötte egy autó az ismert magyar énekesnőthttp://www.life.hu/legykepben/20130205-elutotte-egy-auto-juttat-a-josh-es-jutta-formacio-enekesnojet.htmlA legnagyobb sztárok fogtak össze a nőkkel szembeni erőszak ellenhttp://www.life.hu/legykepben/20130204-jaksity-kata-kepes-andras-kulka-janos-es-pal-denes-osszefogtak.htmlElhagyja az országot az ismert sztárpárhttp://www.life.hu/legykepben/20130205-elhagyja-franciaorszagot-az-ismert-szineszno-monica-bellucci-es-ferje-vincent.html


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.