Nem tudott csajozni Király Viktor

TV2 Az ének iskolája sztár Király Viktor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ma már szinte hihetetlen elképzelni, de tinédzserként nem volt népszerű a csajok között Király Viktor, Az Ének Iskolája tanára - tudta meg a Life.hu.

Viktor és barátnője, Bea 3 éve boldogok együtt

"Tizenhárom-tizennégy éves koromban hiába próbáltam csajozni, nem jött össze. Vékony, igazi lúzer fiú voltam, nem ragadtak rám a csajok" - nevet Viktor, akit meglepő módon nem viselt meg saját sikertelensége. "Nem zavart. A sportolás és haverokkal való lógás kötött le, így aztán csak 17 évesen lett először barátnőm, amikor elkezdtem kicsit férfiasodni" - mondta el Az Ének Iskolája tanára, aki elárulta, hogy kicsit saját magát vélte felfedezni a TV2 zenés tehetséggondozó műsorának egyik kis versenyzőjében.

"Hamar Barni kinézetében kicsit emlékeztet egykori önmagamra, de ő, mivel gitározik, sokkal ügyesebb nálam, a zenéléssel ugyanis nagyon jól lehet csajozni" - teszi hozzá az énekes, aki már hosszú ideje boldog párkapcsolatban él. "A barátnőmmel, Beával 3 éve vagyunk együtt, úgyhogy mondhatom, ezt a kezdeti csajozási nehézséget mára végleg a hátam mögött hagyhattam."

Balesetet szenvedett Mádai Vivienhttp://www.life.hu/legykepben/20130426-madai-vivien-magyar-musorvezeto-osszetorte-autojat.htmlTatár Csilla megmutatta tetoválásáthttp://www.life.hu/legykepben/20130426-megmutatta-tetovalasat-tatar-csilla-a-tv2-mokkajanak-musorvezetoje.htmlVálik férjétől Oroszlán Szonjahttp://www.life.hu/legykepben/20130429-oroszlan-szonja-magyar-szineszno-valik.htmlNem hittek a VIVA tévé műsorvezetőjénekhttp://www.life.hu/legykepben/20130424-iszak-eszter-a-viva-teve-musorvezetoje-egy-vak-ferfin-segitett.htmlMegtalálták a Ponyvaregényből ellopott piros kabrióthttp://www.life.hu/legykepben/20130428-megtalaltak-a-ponyvaregeny-forgatasarol-ellopott-piros-chevrolet-kabriot-amivel-john.htmlDamu Roland könyvtáros lett a börtönbenhttp://www.life.hu/legykepben/20130428-damu-roland-a-joban-rosszban-egykori-szinesze-konyvtaros-lett-a.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.