Milliókba kerülhet Kocsis Korinna szokatlan húzása

Sarka Kata korona milliók szépségkirálynő Kocsis Korinna per visszautasítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Másfél millió forintot követel a "lázadó lánytól" a szépségkirálynő-választást lebonyolító Magyarország Szépe Kft.

Kocsis Korinna a 2013-as szépségkirálynő-választáson a harmadik legszebb lánynak járó koronát utasította vissza. Ahogy a Life.hu is megírta, ezzel megszegte korábban aláírt szerződését. Döntését azzal indokolta, hogy pár évvel ezelőtt a címet már neki ítélte oda a zsűri, és meg akarta adni a lehetőséget más lányoknak is, hogy Magyarországot képviseljék a világversenyen.

Fotó: Tv2
Fotó: Tv2

Kocsis Korinna

A megmérettetés szervezői azonban nem ilyen elnézőek. A Sarka Kata által vezetett cég szeretné behajtani a szépségen azokat az összegeket, amelyek a lány felkészítése alatt keletkeztek. Mivel a cég megkeresésére Korinna nem reagált, a vezetés arra jutott, hogy az ügy mielőbbi lezárása érdekében peren kívüli megegyezést kínál Korinnának - tudta meg a Blikk. "Hosszas mérlegelés után úgy döntöttünk, hogy csak a ráfordított költségeket kérjük vissza Korinnától, mint például a szállás, a felkészítés vagy a tévéfelvétel ráeső anyagi vonzata. Így jött ki a másfél millió forint. Amennyiben nem sikerül megegyeznünk vele, az összeg milliókkal nőhet, mert a bíróságon már nem anyagi kárt is követelnénk tőle" - mondta dr. Berényi András, a Magyarország Szépe Kft. ügyvédje.

Merénylet a washingtoni haditengerészetenhttp://www.life.hu/legykepben/20130917-vaktaban-lovoldozott-egy-ferfi-a-washingtoni-haditengereszeten-vele-egyutt-13an.htmlSzulák Andrea: "Soha nem nyomultam"http://www.life.hu/legykepben/20130917-az-orfeum-szinpadan-lep-fel-a-harminc-eve-palyan-levo.htmlFelállították a Costa Concordiáthttp://www.life.hu/legykepben/20130917-felallitottak-a-costa-concordia-oceanjarot.htmlFéltékenykedik férje Gombos Edinárahttp://www.life.hu/legykepben/20130917-feltekeny-felesegere-gombos-edina-musorvezeto-ferje-alberto.htmlMC Hawer bevodkázva adott interjúthttp://www.life.hu/legykepben/20130916-mc-hawer-kocka-geza-mulatos-zenesz-ittasan-adott-interjut-a.html


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.