betegség genetikus filmforgatás rák
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Dr. Czeizel Endre a héten a mozikba került magyar filmben, a Coming Outban is szerepet kapott. Önmagát alakította, és szemmel láthatóan jó formában volt, pedig ekkor már tudta, hogy a halálos kórral kell megküzdenie.

Mindenkit megnyugtatott, hogy a homoszexualitás nem öröklődik, majd az ilyen irányultságú emberek kromószómáiról tartott rövid előadást Czeizel Endre az új magyar vígjátékban, amelyben Csányi Sándor meleg férfit játszik. Czeizel betegsége ellenére vállalta a forgatást, pedig a film készítésekor már kemoterápiás kezelés alatt állt. Májusban derült ki, hogy leukémiás és több hónap kezelés után gyógyult meg.

Forrás: TV2/Aktív

Fogadj Örökbe Egy Macit

A Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány december 3-án tartotta évvégi jótékonysági árverését. Az eseményhez 22 magyar híresség ajánlotta fel kedvenc plüssmaciját és személyes tárgyát. A fogyatékkal élők munkahelyteremtéséért létrehozott kezdeményezés hatalmas sikert aratott, hiszen a keddi aukción 4 millió forint gyűlt össze. Másnap pedig újabb hírességek álltak a kampány mellé.

Eladósodott Faludy György özvegyehttp://www.life.hu/legykepben/20131206-faludy-gyorgy-ozvegye-faludy-fanny-anyagilag-tonkrement-utcara-kerulhetnek-a-kolto-ereklyei.htmlKirály L. Norbit újabban éjjel-nappal őrzikhttp://www.life.hu/legykepben/20131206-kiraly-l-norbi-x-faktor-enekese-orokbe-fogadott-egy-kutyat-aki-ejje-nappal-orzi.htmlÚjabb sikkasztással vádolják Zalatnaythttp://www.life.hu/legykepben/sztarok/20131206-ujabb-sikkasztassal-vadoljak-zalatnayt.htmlHármasban szeret szexelni a sztárpár http://www.life.hu/legykepben/20131205-harmasban-szeret-szexelni-a-sztarpar-derult-ki-keleti-gyorgyi-botranykonyvebol.htmlSzexi Mikulásnak öltözött Kocsis Korinnahttp://www.life.hu/legykepben/20131205-kocsis-korinna-szexi-mikulasnak-oltozott.htmlBarátja miatt szenved Nótár Maryhttp://www.life.hu/legykepben/20131205-notar-mary-baratja-ll-junior-miatt-szenved-a-sztarban-sztar-adasaban.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.