Való Világ valóságshow randi vadmacska
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Olivér a villa testvérpárja szerint betegesen ragaszkodik barátnőjéhez. Talán másnak is szeretné, hogy eljöjjön az igazi szerelem, vagy csak szenvedélyesen szeret kavarni, a lényeg az, hogy Oli bizony ügyesen játssza a kerítőt a ValóVilágban.

Olivér először Béci és Zsófi útjának egyengetését vette küldetésnek, most Gigi és Jerzy kommunikációján szeretne javítani, hogy közelebb kerüljön egymáshoz a két fiatal. Jó érzéke van a randigurusághoz, de a Béci-Zsófi párosnak nem jósolunk túl sokat. Zsófi kezd beleesni a szentendrei fiúba, de a "kemény" rapper csak barátként kezeli a naiv szöszit.

Kedv, remények, Lillák

Alekosz és Oli jókat humorizáltak a villába beküldött bugyin és gazdáján, Lillán. Alekosz azt mondta, felőle akár egy szörny is lehet a lány, már nagyon ki van éhezve, behozatja magának karácsonyra.

Anikó folytatja

Az új házaspár étkezése nem különösebben hatotta meg a lakókat, egyedül Anikó akadt ki: Gina és Kristóf rögtön megszegték a szabályzatot, és nagyjából előadták a lakóknak, hogy kiről mi a vélemény kint. Anikó kiakadt, hogy róla biztos az jön le, hogy egy házsártos boszorkány. Nem sokat téved.

Forrás: rtlklub.hu
Forrás: rtlklub.hu


Vicc volt Éva ostroma?

Éva megőrült: mint később kiderült, csak viccből, de elkezdte szerinte nagyon szexis mozdulatokkal kergetni Gombit, aki nem akarta megbántani a lányt, de elég csúnyán megalázta pár mondattal. Anikó már kiköltözött volna dühében, az biztos. Éva játszotta a rámenős dögöt, Gombi pedig ügyesen hárított. Végül Oli mentette ki a faramuci szituációból. A "vadmacska" később a teraszon elmondta a fiúknak, hogy persze csak poénkodott, bizonyára így akar bevágódni Olivéréknél, mert cseppet sem tűnt poénnak az aszexuális tánc. Szegény lány, nem bírja, ha nem rá figyelnek.

A napi szavazás eredményeképp Jerzy és Gigi a ma éjszakát kettesben fogja tölteni a "nyugiszobában". Vajon közelebb kerülnek egymáshoz az éj leple alatt? Ígérjük, rákattanunk az élő adásra, és azonnal tudósítunk, ha történik valami odabent.

Való Viola

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!


Korábban:
Zsuzsi "csúnyája" különleges
Alekosz bekattant, Anikó bekavart
Orál lecke VV módra - videóval

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.