VV5: Vera hidegvérrel kínoz mindenkit
Kingát le kellett fogni, mert dührohamot kapott Vera titoklevelétől. Azzal vádolta a pornós erkölcscsősz, hogy a cselszövő és a sittes megkívánta egymást az egyik randin - látszott az arcán, mennyire élvezi, hogy Kinga magán kívül őrjöng az igazságtalan vádaskodás miatt. Még Csaba is észrevette a pornós kéjes gonoszságát, pedig nem egy pszichológus. Sehernek sem volt jó napja, most tudatosult benne, hogy Gergő négy hónapig hülyítette őt, miközben kint várt rá "igazi szerelme".
|
Tipp! VV Gergő Csillával a párbaj után! Kattints a galériáért! |
A szilveszteri dorbézolás után ramaty állapotban és hatalmas mocsokban ébredtek az újév első napján a villalakók. A nyugiszobában közben egy újévi malaclufi várakozott, akinek elárulhatták újévi vágyaikat a játékosok. Vera a VV5 megnyerését kérte, Gergő párbajgyőzelmet, Peti angyali lányok szeretetét kívánta. Attila pedig azt kívánta magának, hogy még szeretné kihúzni januárig a villa falai között, és annak is örülne, ha Peti hamarabb esne ki, mint ő. A cselszövő elárulta Gergőnek, hogy reméli, ő tér vissza győztesen a párbajról, majd elhullajtott néhány könnycseppet.
A párbajhősök meghívtak egy-egy személyt, akikkel utoljára még vacsoráztak egy nagyot. Gergő Esztert, Vera pedig Attilát látta vendégül. Az eszegetés alatt a pornós bogarat ültetett az összeférhetetlen fülébe, hogy a villatitka Kingával lesz kapcsolatos és hatalmas botrányt fog vele kavarni. Ennél többet nem árult el, de pont elég volt ahhoz, hogy Attila kattogni kezdjen. A cselszövő ezalatt mintha érezte volna, hogy valami baj lesz, arról panaszkodott, hogy attól fél, Vera valami titkát kitálalja. A citromarcú lány azt állította a titoklevélben, hogy Kinga és Gergő közt történt valami, amikor hetekkel ezelőtt kettesben randiztak, de nem fejtette ki, hogy mi is volt az valójában, csak állította, hogy Kingának csillogott a szeme, és biztosan több is történt közöttük. Gergő Sehernek címezte a titkos levelet, abban pedig az állt, hogy a sittes többször másra gondolt, miközben őt ölelgette vagy csókolgatta.
A villalakók élőben nézték párbajt, ahol Gergő bevallotta, hogy a nézőtéren ott ül Csilla, az a lány, akiért valójában dobog a szíve. Seherezádé azonnal lefagyott, amikor meglátta Gergő sokat emlegetett Csilláját, saját bevallása szerint úgy érezte magát, mint aki darabokra hullik szét. Vera visszatérésétől Kinga sírógörcsöt kapott, csak Csaba próbálta megvigasztalni. Peti pedig kimutatta a foga fehérjét: annak ellenére, hogy Gergő mellett kampányolt, kiesése hírére mégis kitörő örömmel ujjongott Attilával. Pufi olvasta fel a titokleveleket, nagy kő esett le a szívéről, amikor kiderült számára, hogy most az ő neve nem szerepel egyikben sem. Gergő titoklevelét Seherezádé inkább nem kommentálta. Vera levele azonban nem maradt szó nélkül. Kinga elmesélte, hogy egyáltalán nem közeledtek egymáshoz, valójában Gergővel nem történt köztük több egy ölelésnél. A pornós lány azonban hidegvérű közönnyel kötötte az ebet a karóhoz, hogy ennél jóval több történt köztük. Kingában az igazságtalan vádaskodás miatt pillanatok alatt felment a pumpa, ha Fecóék nem fogják le, akkor hirtelen felindultságában simán megtépte volna az álnok citromarcú nőt. Seherezádé persze a pornós lánynak hitt, csak Csabának tűnt fel, hogy szimpla gonoszkodásból hergelte az őrület határáig a cselszövőt.
A Gergő kiesésére felállított alkalmi oltárnál egy utolsót üzentek a lakók a kiesett alfahímnek. Álszent Vera például arról biztosította, hogy csöppet sem bánja, hogy kiejtette, mert olyan hibákat követett el a játék során, amik nem férnek bele a pornós értékrendjébe, Peti is örömét fejezte ki, akárcsak Attila, aki még koccintott is a sittes egészségére. Seherezádé pedig megkérte, hogy inkább ne kampányoljon érte, mert nincs szüksége egy ilyen ember támogatására, inkább sok sikert és némi érzelmi intelligenciát kívánt neki. Attila meglátogatta a nyugiszobába elvonult Kingát, aki addigra már lehiggadt, és megköszönte Attilának, hogy ilyen jó barátja tud lenni.
|
Légy egy igazán csajos közösség tagja! Csatlakozz a Life.hu-hoz az iWiWen és a Facebookon is! |
- VV5: Ezért nyerheti meg Vera az egész játékot
- VV5: Vera csúnyán elhúzott Gergő előtt a párbajon
- VV5: Csókcsata a villában
- VV5: Gergő összetört a kihívástól
- VV5: Kinga folytatta az ámokfutását (18+)
- VV5: Vera nem merte kihívni Attilát párbajozni
- VV5: Fecó lejáratta magát Eszter előtt
- VV5: Esztert csúnyán megbüntették
- KOMMENTJEIM
- VIDEÓIM
- RECEPTJEIM
- Napi
- Heti
- Havi
- 30
- 20
- 10
- Videó
- Kommentek
- Fórum hozzászólások
- 60
- 50
- 40
- Legfrissebb
- Legnépszerűbb
- LEGFRISSEBB TOPIK
- LEGFORRÓBB TOPIK

