tehetségkutató Csillag születik sztár énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hatodik élő döntőn a legjobb négy előadó, azaz Szirota Jennifer, Mészáros János Elek, Juhász Marci és a Quantum XXL ismét két produkcióval lépett színpadra. A múlt hét zseniális előadásai után most is jó hangulatban telt az este. 

Puzsér Róbert Plazma elleni kirohanásától eltekintve a zsűri is igen izgatottan várta a produkciókat - ezek közül az egyik új lesz, míg a másik az a régebbi, amellyel az élő show-ba kerültek az előadók.

Az elsővel a Quantum XXL lépett a színpadra. A múlt héten majdhogynem maximális pontszámot kapott csapat terve sikerült: ismét szétszedték a színpadot. A zsűri továbbra is csak keresi a szavakat a fiúk dicséretekor, no meg a 10-es táblákat, összesen 37 pontot ítéltek oda a csapatnak.


Mészáros János Elek folytatta a sort, új produkcióként zongorakísérettel énekelte el az A csitári hegyek alatt című népdalt. A hatalmas taps jogosan járt a megható és egyszerű előadásért, Hernádi Juci végre megértette a dal szövegét, Puzsér pedig a legesélyesebb előadóként jellemezte Jánost. Az énekes 34 pontot szerzett.


Némi reklám után Juhász Marci adott elő egy újabb saját dalt Hurrikán címmel. A lendületes előadás Liának most nem nyújtott katartikus élményt, de Hajós szerint a fiú jól lavírozott a rock és a népdal között, aki így 35 pontot kapott a zsűritől.


Majdnem összesett az izgatottságtól múlt héten, most mégis nyugodtan és magabiztosan énekelt Szirota Jennifer. A félelem legyőzésében segítségére volt egy raliversenyző is, akinek sikerült pár felszabadult percet szerezni a lánynak - így sokkal magabiztosabban adta elő a Summertime című dalt, amely anno a döntőbe juttatta. A vastaps itt is megérdemelten járt, ahogy a 37 pont is a zsűritől.

36 pontot kapott vadonatúj Singing in the Brain című előadásáért a Quantum XXL. A fiúk újra megmutatták humorukat, és azt is, mi mindenre használható egy sárga esernyő. A zsűri főleg a táncosok egymásra való odafigyelését, ötleteit és szórakoztató előadását dicsérte.

Juhász Marcit szeretik a reklámblokk után előkapni, de jól is teszik, mert a Ha kihajtom a libámat népdalt jó volt újra meghallgatni. Liát könnyekre fakasztja a fiú hangja, Puzsér pedig azt tanácsolta, hogy a dalbéli konfliktust helyezze modern keretek közé. Az ítészek 34 pontot adtak Marcinak.

A mini atomreaktor, Szirota Jennifer most azt a Jennifer Hudson dalt énekelte el, mellyel az X-Faktor színpadán is próbálkozott már. Akkor nem sikerült a legjobbak közé jutnia, most 34 pontot zsebelhetett be. Hajós és Hernádi is a múlt "elpöckölésére" biztatta az énekesnőt, Puzsér pedig csalódott volt a dalválasztás miatt - a három tizes tábla mellett a fekete négyes húzta le a lány összpontszámát.


Puccini Nessun Dorma című áriájával kápráztatott el minket újra Mészáros János Elek. Mikor utoljára előadta, még párbajban küzdött a döntőbe jutásért, most pedig a zsűritagok dicséreteit zsebelhette be érte, bár most nem kapott annyi pozitív kritikát, mint szokott. Valóban hiányzott kicsit az első dalban észrevehető könnyedség János előadásából, de így is maximálisan élvezhető volt. Végül 34 pont jár érte neki.


A zsűri sorrendjében a Quantum XXL vezetett, míg Mészáros János Elek állt az utolsó helyen. A harmonikás Szabó Ádám és a Kávészünet régi ismerősök már, a szavazatok összegyűléséig ők szórakoztatták a közönséget Ady versének megzenésítésével. Abban azért szerencséjük van, hogy Puzsér Róbert nem nyilváníthatott véleményt erről a furcsa produkcióról. Fluor Tomi is biztonságban léphetett fel az Indigó Utcával közösen, de előtte még további időhúzásként a négy döntős közösen adott elő egy dalt, ami egyedül Jennifernek állt jól a quantumos srácok táncával a háttérben.


Pokorny Lia Jenniferért, míg Puzsér Róbert a Quantum XXL-ért aggódott. Mindketten fölöslegesen gyűrögették a zsebkendőjüket, mert a nézők Juhász Marcinak nem adtak helyet a jövő heti fináléban. A jövő héten pedig eldől, kié lesz a 2012-es Csillag születik fődíja.

Könnyek és csók a Csillag születik ötödik élő döntőjébenhttp://www.life.hu/legykepben/20120519-konnyek-es-csok-az-rtl-klub-csillag-szuletik-otodik-elo.htmlCsillag születik: Megvan a kieső!http://www.life.hu/legykepben/20120519-csillag-szuletik-megvan-a-kieso-plazma.htmlLesérült a Csillag Születik sztárjahttp://www.life.hu/gyogyulj/20120518-karrierjet-kockaztatja-a-quantum-xxl-sztarja-leserult-horvath-zoltan.htmlCsillag születik: a Prügyi Duó távozott a műsorbólhttp://www.life.hu/legykepben/20120512-csillag-szuletik-a-prugyi-duo-esett-ki-a-musorbol-a.htmlRosszul lett a Csillag születik sztárjahttp://www.life.hu/gyogyulj/20120510-rosszul-lett-a-szinpad-mogott-szirota-jennifer.htmlCsillag születik: két kitűnő előadó búcsúzott a műsortólhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20120505-csillag-szuletik-harmadik-elo-show-osszefoglalo-kiesok.htmlCsillag születik: Negyela Bernadett és a Molnár-Vízi duó a két újabb kiesőhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20120428-csillag-szuletik-negyela-bernadett-es-a-molnarvizi-duo-a.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.