Gyógyszer-túladagolás végezhetett Stallone fiával?

halál színész Sylvester Stallone
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A legfrissebb hírek szerint boncolást végeztek Sylvester Stallone fián, akit pénteken találtak holtan hollywoodi otthonában. A lakásban állítólag receptköteles gyógyszereket találtak. Cikkünket folyamatosan frissítjük.

Sage Moonblood Stallone 36 éves volt. Halálának körülményeit még vizsgálják, de többen is azt feltételezték, hogy kábítószer-túladagolás áldozata lett. Az ügyvéd szerint jól volt, különféle ügyekkel foglalkozott, és házasodni készült. A Los Angeles-i rendőrség szerint a lakásban "nincs nyoma agressziónak vagy bűncselekménynek", az ügyet vizsgálják. A nyomozás egyelőre kezdeti szakaszban van - írta a New York Post.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

A hírek szerint a 36 éves színész már egy ideje - egyes források szerint három-négy napja - halott volt, mire rátaláltak a lakásában. Receptköteles gyógyszereket találtak ugyan a közelében, egyelőre azonban nem tudni, azoknak volt-e közük a halálához. Házvezetőnőjének - aki állítólag megtalálta - korábban kiadta, hogy ne zavarja, még a kopogást is megtiltotta neki. Így nem csoda, hogy a rendőrök irtózatos koszban és bűzben találták, a gyógyszeres üvegek mellett rengeteg ételmaradék és szemét társaságában.

Ugyanezt tapasztalta egy újságíró is, akit két hónappal ezelőtt Sage a lakásában fogadott egy fotózás alkalmával. "Nagyjából háromnegyed óráig nyomtuk a csengőt, mire kinyitotta az ajtót. Iszonyatos káosz fogadott bennünket" - tájékoztatta az AP hírügynökséget a Girls and Corpses magazin főszerkesztője, Robert ­Rhine. "Szörnyű állapotban volt, így amikor meghallottam a halálhírét, egyáltalán nem csodálkoztam. Épphogy állt a lábán, beszélni nem tudott."

A legfrissebb hírek szerint elvégezték a boncolást Sylvester Stallone fián.
A toxikológiai vizsgálatok eredménye augusztus végén várható. A hírességekre szakosodott TMZ hírportál úgy tudja, a világhírű filmsztár fia, Sage gyógyszer-túladagolásban halt meg, és csak az a kérdés, szándékosan vette-e be a halálos dózist. Az elhunyt ügyvédje, George Braunstein azt mondja, Sage nem volt búskomor. "Jó lelkiállapotban volt, több projekten is dolgozott egyszerre" - mondta a New York-i ügyvéd.

Sage Stallone a színész legidősebb fia volt. Két filmben is játszott az apja oldalán: 1990-ben a Rocky V-ben, 1996-ban a Daylight - Alagút a halálba című alkotásban.

Tipp! Képek a pécsi gyilkosságról. Kattints a galériáért!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.