Bájos kislányból dögös nő lett Reese Witherspoon

Oscar-díj színésznő Kegyetlen játékok Fotókon akkor és most Reese Witherspoon LifeNight Doktor Szöszi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bár a napokban töltötte be 37. életévét, még mindig nagyszerűen néz ki a háromgyerekes anyuka.

Az egyetemről került a filmvászonra, tehetségét pedig Oscarral és Golden Globe-díjjal is elismerték már A nyughatatlan című filmben nyújtott alakításáért. Reese Witherspoon igazi huszonegyedik századi nő, aki szexi, okos és sikeres, nem mellesleg pedig három gyermek boldog édesanyja is. A színésznő pályáját hétévesen kezdte modellként, ám már ekkor is a színpad felé kacsingatott, a kiválóan tanuló lány ugyanis több színjátszó körbe is belépett. 1991-ben kapta első filmszerepét a Vadvirágok című drámában, az igazán nagy áttörést azonban a tíz évvel későbbi Doktor Szöszi hozta el számára. Reese ezzel a szerepével a legnagyobb sztárok közé emelkedett.
A producerként is tevékenykedő színésznő magánélete kissé zavarosabban alakult karrierjénél. Túl van egy csúnya váláson Ryan Phillippe-pel, összeboronálták már Jake Gyllenhaal-lal, végül egy magyar származású üzletemberrel, Jim Toth-tal házasodott össze 2011-ben.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Most megtudhatod, mennyire vagy stresszes!

Téged könnyen zavarba lehet hozni, vagy ember legyen a talpán, akitől megfutamodsz? Elemésztenek a gondok, vagy rugalmasan kezelsz mindenféle változást? Most kiderül!

Töltsd ki az ország nagy stressztesztjét!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.