Keresés

Kincses Kinga - pilates-oktató

2010. november 9., kedd, 16:49--
eszközök:
Kinga legfőbb célja, hogy az edzések alatt felejtsük el a mindennapi gondokat, és egy kicsit adjuk át magunkat a testünknek.

 

Egész életemben a mozgás állt a középpontban. Balettkarrierem során egyre kevesebb és kevesebb sikerélményt szereztem, mert hirtelen növésem következtében az izomzatom feszesebbé, az izületeim pedig kevésbé flexibilissé kezdtek válni. Kisebb sérüléseimet komolyan véve barátok ajánlásai miatt ismerkedtem meg a pilates módszerrel. Korábban intenzív boksz-, aerobik- és high impact órákat tartottam kevés nyújtással, ahol kizárólag a gyorsaságra, ruganyosságra és intenzitásra fókuszáltam. Elképzelhetlen volt számomra ebben az időszakban még, hogy egy ezzel teljesen ellentétes, lassú, koncentrált, nem aerob mozgásrendszer hatékonyabb lehet minden téren.

Miután megszereztem az edzői minősítésemet és elmélyedtem a pilatesben, nagyon nehezen láttam rá reális esélyt, hogy valaha szabályosan, erősen, koncentráltan hajtsam végre egytől egyig a gyakorlatokat. Ennek ellenére hamar megtaláltam magam a stíluson belül, hiszen az egész testem és szervezetem rendkívül pozitívan reagált az új koordinációs és terheléses kihívásokra. Ezen túl a környezetemben is kezdett gyorsan terjedni a hír, hogy a saját stílusommal kombinált pilates óráim a vendégeim számára testileg-lelkileg inspirálóak, ezért rendkívül gyorsan megnőtt a rendszeresen tornázó vendégköröm. A vendégeim számának rohamos növekedésével párhuzamosan a többségüknél korábban jellemző minednnapos testi panaszok és tünetek elmúltak. Elvégeztem egy személyi edzői tanfolyamot, hogy mélyebb rálátásom legyen az anatómiára, méginkább segítve ezzel a vendégeim mindennemű fejlődését.

Hétköznapi emberek és sportolók hétköznapi vagy kényszerből már megszokott fájdalmai (derék-, gerincbántalmak, különböző sérvek, hátdeformációk, izomrövidülések, izületi meszesedések stb.) nagy mértékben csökkentek vagy elmúltak. Előfordult több ízben is, hogy pl. akut, tehát műtétre előjegyzett gerincsérves vendégeimen sikerült segítenem és végül nem kellett megműteni, a fájdalmas sérv pedig viszahúzódott vagy teljesen eltűnt. Mindenkinél tapasztalható volt a mélyizmok látványos erősödése, és ezen felül az izmok flexibilitásának növekedése.  

Óráimon mindig célom, hogy arra a rövid időre felejtsük el a mindennapi gondokat, és egy kicsit adjuk át magunkat a testünknek. Test- és izomtudat együttes hatásával átformáljuk mélyizmainkat, amelyek feszességének köszönhetően a felületes izmok is szépek, formásak lesznek.

Számomra tehát a pilates:
Csoda azért, amit ez a módszer tud.
Csoda, mert mindenki el tudja végezni.
Csoda, mert gyógyító hatása van.
Csoda, mert látványos és szép eredményt hoz.
Csoda, mert nemcsak a testre, hanem a lélekre és a szellemre is hatással van.

eszközök:
Hozzászóláshoz be kell lépned vagy regisztrálj ide kattintva
. Ida, 2011-01-07 23:58

Kedves Kinga! Rosszul tettem fel előzőleg a kérdést. Egy három napos Pilates tanfolyam után tényleg tudok majd órákat tartani? Nekem ez nagyon hihetetlen! (Néhány könyvem és DVD-m már van a témában.) Előre is köszönöm a válaszod. Ida

2011-01-21 17:04

Kedves Ida A kérdésedre a válaszom igen merem ajánlani a 3 napos tanfolyamot, mert kapsz annyi gyakorlatot amivel fogsz tudni csoportos órákat tartani. Ha kreatív is vagy akkor még színesíteni és saját stílusodra tudod majd formálni a tanultakat. Sok sikert Kincses Kinga

. Tedy, 2011-01-07 13:35

Kedves Kinga!29 éves vagyok,5 hónapja szültem császármetszéssel.Sajnos még maradt rajtam 6kg felesleg:(Még szoptatok és így fogyókúráznom még nem lehet.Nem tudom,h kezdhetek-e tornázni a műtét miatt és nem-e lesz hatása a szoptatásra.Szerinted a pilates segítene fogynom és formálódnom?Köszönettel:Tedy

2011-01-21 17:04

Kedves Tedy, Először is gratulálok a kisbabádhoz. Természetesen óvatosan szépen fokozatosan elkezdhetsz tornázni,mozogni. Szoptatást a Pilatesz torna nem befolyásolja, mivel lassú mozgású statikus gyakorlatokból áll. Mély izmokat mozgat meg ezért hosszabb idő alatt éred el vele a kívánt eredményt, de emellett szálkásít és feszessé tesz.Ha teheted és időd engedi menj le - a torna mellett- sétálni amit intenzíven teszel. Arra gondolok mintha már futnál de mégsem. Próbáld felvenni azt a ritmust ahol még nem futsz de nagyon sietsz, majd lassulj vissza normál tempóra. Váltogasd ezt 2 percenként és tartson 20 percig. Majd 2 hét elteltével legyen ez az idő 4 perc és továbbra is 20 perc összesen. Szoptatás befejeztével meg csinálhatod ugyan ezt futással felváltva. Sok sikert és boldogságot. Kincses Kinga

. Ida, 2010-12-24 15:40

Kedves Kinga! Egy ideje gondolkodom azon, hogy el kellene végeznem egy Pilates oktató tanfolyamot. A sport nem áll tőlem távol, testnevelés szakos vagyok, és tornáztam is régen. Az a kérdésem, hogy egy tanfolyam alatt mennyire sajátíthatom el a Pilatest, bele merhetek-e vágni utána abba, hogy csoportoknak tartsak órákat. Válaszod előre is köszönöm,Ida.

2011-01-07 13:34

Kedves Ida! Nyugodt szívvel merem ajánlani a Pilates tanfolyamot. Ha van sport múltad és kreatív vagy fogsz tudni csoportos órákat tartani. Egy kis kutatást ajánlanék még az interneten és egy két könyvet segítségnek a tanfolyam után. Szép napot sok sikert. Kincses Kinga

. Böbe, 2010-12-02 13:46

Kedves Kinga! Érdekelne, hogy mi a különbség a pilates és a jóga között? Melyiket javaslod, ha alakot szeretnék formálni? Nincs rajtam súlyfelesleg, de szeretnék tónusosabb izmokat. Válaszodat előre is köszönöm, Böbe

2010-12-06 11:03

Kedves Böbe! A Pilates és a jóga között légzés technikai és módszertani különbségek vannak. A Pilates mozgás forma egy kevert de mégis speciális erősítő- nyújtó, mély izmokat megdolgoztató módszer.Található benne balett, jóga és ismert erősítő gyakorlatok elemei. Mivel mély izmokat mozgat meg és erősít ezért a felszíni izmok is szép feszesek/ tónusosabbak lesznek. Én Pilates előtt bokszolni jártam nagy, erős, tömör izmai voltak a Pilates módszer segített a szálkás, formás izmok kiépítésében. Ha bírod és ne zavar a lassú mozgás ajánlom mindkettőt kipróbálásra, de természetesen a Pilatest ajánlanám neked tapasztalatból. Jó választást és kellemes mozgást kívánok. Kincses Kinga

hirdetés
80
Horoszkóp
  • Napi
  • Heti
  • Havi

Hirdetés
  • 30
  • 20
  • 10
Top 3
  • Videó
Szólj bele!
  • Kommentek
  • Fórum hozzászólások
Hirdetés
  • 60
  • 50
  • 40
Receptek
  • Legfrissebb
  • Legnépszerűbb
life.hu hírlevél
  • LEGFRISSEBB TOPIK
  • LEGFORRÓBB TOPIK
A life.hu kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva.