Dr. Krivácsy Péter - gyermekgyógyász
Számára a gyermekek gyógyítása mindennél előbbrevalóbb.
1995-ben végeztem a Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Karán. Utána a Szent László Kórház Gyermekintenzív Osztályán kezdtem orvosi pályámat, ahol 9 évig dolgoztam, közben pedig anaesthesiológia és intenzív terápiás szakorvosi képesítést szereztem. 1999-től részállásban az Országos Mentőszolgálatnál vállaltam munkát, a budapesti Gyermekrohamkocsin, ahol azóta is teljesítek kivonuló szolgálatot. A mentőknél 2007 márciusa óta vezetem a Gyermeksürgősségi Munkacsoportot. 2008 óta mentőápolókat oktatok az Egészségügyi Főiskolán, illetve a Budai Egészségközpontban csecsemő- és gyermekgyógyászati rendelést végzek. 2004-ben létrehoztuk a Léghajó Programot, ami abból a célból jött létre, hogy a szülőknek olyan technikákat, ismereteket tanítsunk, amelyek segítségével segíthetnek gyermekeiknek hirtelen, nagy baj esetén.
Weboldalam:
www.leghajo.hu
Tisztelt Krivácsy Doktor! Julcsi babám 6 és fél hónapos. Amióta hozzátáplálok (2 hónapja- mert változó kedvvel szopizott csak) és kap minden nap gyümölcsöt, azóta a széklete mindig erjedt szagú. Eleinte nagyon ritkán volt széklete - 5 naponta, így gondoltam, hogy azért, mert sok időt tölt a belekben a széklet. MOstanra napi 2-3 széklete van, nem hasmenés, sőt inkább keményebb állagú, de még mindig erjedt szagú. Kihagytam egy napot - nem adtam gyümölcsöt - másnap reggelre nem volt erjedt szagú a széklete. Egyébként tojás allergiája van, de gondolom ez érdektelen ebből a szempontból.(csak az anyatejen keresztül kapott) Szeretném tudni, hogy véleménye szerint mi okozhatja ezt és problémát jelent-e? Várom válaszát! Tisztelettel, aggódó anyuka
Kedves Aggódó Anyuka! A hozzátáplálás sok esetben együtt jár a széklet változásával. Ez természetes, hiszen a babáknak érzékeny az emésztésük. Nem látom komoly problémának a panaszokat amennyiben Julcsi kiegyensúlyozott és jól fejlődik. Talán érdemes átgondolni, konkrétan milyen gyümölcsöket táplál hozzá. Fél éves kor felett az anyatejjel együtt adott gluténtartalmú étel pl. fontos. Gyümölcsökből a kevésbé rostosakat javaslom. De adhat az életkorának megfelelő babaételeket is. Még valami: nem érdemes túl hamar rásütni, hogy tojás allergiás. Majd ha nagyobb korában is tüneteket produkál, akkor elhiszem, de az anyatejen keresztüli allergizálódás nem valószínű. Üdv Dr. Krivácsy Péter
Tisztelt Doktor Úr!A fiam 2 hónap múlva lesz 3 éves.A problémák a következők: -nem beszél,csak 15-20 szót mond kb; -mint minden anya én is küzdök a bilire szoktatással,azzal a különbséggel,hogy ő rá ül ugyan a bilire,de se nem pisil,se nem kakil bele,viszont ha a wc-be akarom vinni,akkor visít,így inkább kivárja az alvásidőket és akkor intézi el a dolgát -nem akar ismerkedni a játszó téri gyerekekkel,inkább agresszíven lép fel velük szemben,pláne ha elveszik azt ami ez övé,lökdösi és ütögeti a gyerekeket és mostanában a felnőtteket is; -A negyedik probléma már nem ilyen átlagos,amivel nem tudunk mit kezdeni.Ez úgy néz ki,hogy a kezét maga elé tartja, a tenyerét befelé fordítja,a gyűrűs és a középső ujját össze érinti,a mutató ujját behajlítja és így forog vagy himbálózik és közben a levegőt beszívva olyasmi hangot ad ki szakaszosan,mint a fókák!Ezt kb 15-20 percen keresztül csinálja és ha szólunk neki,akkor mint ha nem hallaná.Ugyan ezt mintás szivacs kockákkal is megcsinálja úgy hogy egy adott mintának ő felé kell nézni!Ezt van amikor magától csinálja a legtöbb esetben,de volt,hogy akkor is csinálta,amiért rászóltunk valamiért. Remélem választ tud adni,ezekre a problémákra és válaszát előre is köszönöm! Eszter!!
Kedves Eszter! Köszönöm, hogy megkeresett a problémákkal. Szerintem ami egyértelmű, hogy az első három probléma alapján kisfia le van maradva a fejlődésben a korához képest. Persze ez önmagában nem dráma, de bizonyára foglalkozni kell vele. Mindenképpen gyermekneurológiai vizsgálatot javaslok. A negyedik probléma megítélése levélen keresztül nehézkes. Jó lenne tudni, hogy eszméletlen-e a leírt epizódok alatt vagy sem, milyen gyakran ismétlődik, kíséri-e más jel. A leírása nagyn pontos. Ha ez szakasz 15-20 perc, jó lenne videóra venni, lehet telefonnal is. De ez a probléma is gyermekneurológiai kivizsgálást sürget. Több dolog is lehet a háttérben, lehet kényszeres cselekvés, de akár epilepsziás roham is, ennél konkrétabbat felelőtlenség lenne írni. Ha valami kidrül, örömmel venném, ha még írna. Üdv dr. Krivácsy Péter peter@leghajo.hu www.leghajo.hu
Tisztelt Doktor Úr!2,5 éves kisfiam zaklatott éjszakai alvása lassan 5 hete egy egy nap kivételével ami igen ritka megkeseriti az éjszakáinkat.Miútán lefektetjük ami 8:20-kor van minden nap 10-15 perc vagy rosszabb esetben 25 perc és alszik.Soha nem volt igazán probléma az altatás és az éjszakai át atvás sem.Csecsemö kor ota szinte 30 késéssel néha 0:30-kor felsír vagy álmában hivogat erre sokszor nem reagálunk és szépen vissza is alszik azaz aludt idáig.Föleg éjfél után kezdödik hogy hangosan vagy fokozatosan felsír vagy abba hagyja majd hivogat dobálja magát.Mivel egyenlöre egy szóbában vagyunk nem tudom megoldani hogy kivárom amig abba hagyja.És most az a kérdés is fen áll hogy nem e lesz rosszabb a külön szoba amibe lassan költöztetnénk?.Mikor oda megyek hozzá mélyen alszik ha felkeltem akkor ö csak pislog.Probáltam hogy megsímogattam de semmi reakció hozzá szólók az bevált egy darabig.Nem értem miért.Esetleg az uj szobája izagthatja fel vagy hogy néha egy két munkálat van a házunkban nem tudom.Nem néz sok vagy eröszakos Tv (söt minimális) nem volt olyan helyen.És nem jár még közöségbe.Ha nagyobb programot csinálunk hiába fárad ki éjszaka ugyan olyan.Van hogy reggel látszik rajta hogy olyan kis nyuzott.Mit tehetnék hogy nyugottan aludjon és mi is? Válaszát elöre is köszönöm!
Tisztelt Anyuka! Számomra nem derül ki, hogy az alvásproblémák esetleg összefüggésbe hozhatók-e valamivel. Amúgy nem ritka, hogy ebben az életkorban hasonló rémálmok kínozzák a kicsiket, ez életkori sajátosság. Türelmesnek kell lenni vele és ha nagyon szenved, felébreszteni. Ha azonban nem szűnik, akkor érdemes megbeszélni a háziorvosával. Én mostanában biztosan nem tenném még külön szobába. Üdv dr. Krivácsy Péter peter@leghajo.hu www.leghajo.hu
Tisztel Doktor Úr!2,5 éves fiamnak az a problémája,hogy 3 hónapja már szobatiszta,de kakálni csak pelenkába tud!Hiába mondjuk neki,hogy a bilibe kell de nem akar!!Már vettünk a wc-re gyerek ülőkét is,de arra sem ül rá!Mit tanácsol mit tegyünk???Válaszát előre is köszönöm!!Mónika
Kedves Mónika! 2,5 évesen még nem kell szobatisztának lennie. Valószínűsítem, hogy biztonságot jelent a kicsinek a pelenka. Ez nem baj. Én azt tanácsolom, hogy várjanak, nem kell semmit tenni. Nyáron, pelenkamentes időszakban valószínűleg könnyebben megy az átállás. Ha nagyon kapacitáljuk a bilire szokást, visszájára sülhet el a dolog. Üdvözlettel dr. Krivácsy Péter
Tisztelt Doktor Úr! 7 éves fiamnak a következő tünetei vannak: sovány, sok folyadékot iszik, karikásak a szemei, sápadt és rendkívül kellemetlen a szájszaga még fogmosás után is. Voltunk vele laborban, ahol a vasat nézték, de mindent rendben találtak. Az lenne a kérdésem, hogy ezek a tünetek lehetnek-e a cukorbetegség jelei? Válaszát előre is köszönöm.
Kedves Anyuka! Köszönöm a megkeresést. A fia panaszai mögött állhat cukorbetegség, ami miatt azt javaslom, mihamarabb - lehetőleg 1-2 napon belül - forduljanak orvoshoz. A cukorbetegség egy egyszerű vér és vizeletvizsgálattal diagnosztizálható. Amennyiben viszont nem derül hamar, úgy a magas vércukorszint súlyos kiszáradást és a szervezet belső egyensúlyának teljes felborulásához vezet. A vizsgálta azért is indokolt, mert ha nem cukorbetegségről van szó, akkor más irányban kell keresni. Örülnék neki, ha viszajelezne, hogy mit találtak. Üdv dr. Krivácsy Péter
- KOMMENTJEIM
- VIDEÓIM
- RECEPTJEIM
- Napi
- Heti
- Havi
- 30
- 20
- 10
- Videó
- Kommentek
- Fórum hozzászólások
- 60
- 50
- 40
- Legfrissebb
- Legnépszerűbb
- LEGFRISSEBB TOPIK
- LEGFORRÓBB TOPIK

