Keresés

Lévai Tímea - aranyasszony

2010. november 14., vasárnap, 20:35--
eszközök:

Lévai Tímea a gyógyítás egyik legősibb képességével rendelkezik.

Az aranyasszonyok hagyománya Kelet-Magyarországon maradt fenn legtovább, családunkban egészen a második világháború utáni időkig. Az utolsó nagy aranyasszony a Nagyvárad környéki határmenti tanyavilágban élő üknagymamám, Nana volt. Életveszélyes karanténba is bement betegeket gyógyítani, 82 éves korában vezette utolsó, sokezredik szülését, és bármilyen erejű rontást le tudott venni bárkiről. Az aranyasszonyok sohasem tanulták a gyógyítást, hanem az emberekben meglátták a betegséget és azt az okot, ami miatt a kórság kialakult. Ugyanígy a természetben kutatva képesek voltak megtalálni azt az anyagot és erőt, ami egy-egy betegség tényleges okát képes volt semlegesíteni az emberben. Az aranyasszonyokat a "sors" választotta ki. Már fiatalon, anélkül, hogy bármit is tanultak volna a gyógyításról, súlyos, gyakran gyógyíthatatlan betegeknek adott egyszerű tanácsaiktól látványos, néha megdöbbentő gyógyulások történtek. Családom és több nálam járt beteg ember méltónak tart arra, hogy Nanához hasonlóan én is használhassam az aranyasszony nevet.

eszközök:
Hozzászóláshoz be kell lépned vagy regisztrálj ide kattintva
. szipike, 2012-02-11 09:21

Kedves Tímea! Többször előfordul naponta, hogy nagyon erős szívdobogást érzek. Ilyenkor felmegy a pulzusom 100-110re is, nehezen lélegzem és eltarthat 30-40 percig is ez az állapot. A vérnyomásom rendben van. Voltam már kardiológusnál, de semmi elváltozást nem talált. Mit tehetek, hogy ez az állapot megszűnjön? Köszönöm válaszát Anikó

2012-02-17 15:04

Panikbetegseg gyanus a dolog, es konnyen lehet, hogy lelki, spiritualis okai is vannak, amit egy extra szenzitiv ember meg tud talalni, ha belenez melyebb lelekretegeibe, egeszen gyereekkoraba, vagy meg messzebb, egeszen az okig, ahol a problema megjelent. Ha felkeres, tudok ajanlani megbizhato ilyen embert. Udvozlettel, Timus

. klklari, 2012-01-27 10:11

Kedves Tímea! Kisunokám fejlődési rendellenességgel született. Most 2 éves. Vele kapcsolatban szeretnék egy találkozót kérni. Üdvözlettel klklari

2012-02-17 15:04

Kedves anyuka, a neten megtalalhato vagyok aranyasszony keresoben, vagy az info@gyogynovenyklub.hu cimen is irhat nekem levelet a problemarol. Udvozlettel, Timus

. farkasanna, 2011-11-22 01:00

Kedves Timea! A férjem cukobeteg évek óta inzulinozza magát.Most átlépett egy iszonyú fázisba kényszerevő lett. Talán azt is mondhatnám rosszabb,mint egy szenvedély beteg.Egyszerűen nem tudom mi tévő legyek,ráadásul elég nagy túlsúllyal is küszködik.A mozgás a diéta csak szóban,tenni nem akar érte semmit. Kérem próbáljon meg segiteni nekem! Tanácstalan vagyok...Várom mielőbbi válaszát.Tisztelettel F.Anna

2011-11-29 16:31

Kedves Anna, ilyen mély testi - lelki elesésből általában csak szalámi tecnikával szoktuk tudni visszahozni a betegeket. Ez azt jelenti, hogy egyetlen egy dologra kell őket rávenni, ami lehet bármilyen pici dolog is, de mindenképpen az alagútból kifelé vezető első lépésnek lehet tekinteni. Pl ha hajlandó naponta 2-3 csésze magas színvonalú gyógyteát meginni pár hónapig, akkor lehetnek olyan sikerei, amik miatt egy újabb még hatásosabb dolog bevezethető az életébe, ami még jobban kiemeli a gödörből, aztán megint valami pár hónap múlva stb. Így egyszer csak kint lesz, és egészséges lesz, és lesz életkedve, életereje stb. A gyógyteát mindig mi állítjuk össze, mert sok a kókler a piacon (önjelölt füvesemberek meg javasasszonyok) akiknek a teáik többet árthatnak mint használnak. Az ön férjének feltétlenül kell kedélyjavító és depresszió ellenes gyógynövény si a keverékébe. üdvözletetel, és a legjobbakat kívánva, Timus

. Zsuzstyina, 2011-10-12 15:07

Kedves Tímea! Szeretném a tanácsát kérni egy nagyon fájdalmas témával kapcsolatban. Sajnos 8hetesen elhalt a babám, az orvosom szerint genetikai okok miatt. Tervezett baba volt, terhesvitamint is szedtem, kíméltem magam. Nagyon félek, hogy ez újra megtörténik. Tudna nekem tanácsot adni, mit tehetnék,hogyan készüljek a következő várandósságra? Van egyáltalán esély, hogy lesz közös babánk a párommal? Válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel: B. Zsuzsanna

2011-11-29 16:31

Kedves Zsuzsanna, nagyon sok oka lehet annak, ha valakinek elmegy a babája, tapasztalataim szerint mindenképpen erős lelki ok áll a háttérben legtöbbször. Ilyenkor van az, hogy az óriási hormonmennyiségek és rengeteg kezelés ellenére sem lesz babája sok nőnek - pedig lehetne, ha a lelki okot fel tárná. Ebben sokszor tudok segíteni, de ehhez találkoznunk kellene néhány órára. Üdvözlettel, Timus

. Hajnesz, 2011-07-22 17:01

Kedves Tímea!Párommal 2 éves házasok vagyunk és jövőre babát szeretnénk. A Párom Hemofíliás és a következő hónapban interferon kezelést kap, még nem tudni meddig. A kezelést követően 6 hónapig nem lehet "próbálkozni". Azt szeretném tudni, hogy ha véletlenül mégis a kezelés közben teherbe esek annak milyen hatásai lesznek a magzatra? Illetve szeretném tudni, hogy mikor várható a baba és egészséges lesz-e. (a genetikai öröklődéssel tisztába vagyok csak a többi, súlyosabb betegség öröklésével nem). Válaszát előre is köszönöm! Hajnalka

2011-07-29 09:23

Kedves Hajnalka, az erős mérgek, mint a kemo vagy az interferon is, elérnek a genetikába is, és ott is képesek zavart okozni. Ezért indokolt, hogy amíg ki nem tisztulnak, nő a sérült magzat kialakulásának kockázata, így érdemes kivárni a hat hónapot. A tisztulásban tudok segíteni, és a kockázat felmérésében is, valamint a legkedvezőbb gyerekvállalási időpont beállításában is, de azt csak egy személyes találkozó keretein belül. A neten keresztül elérhető vagyok. Üdvözlettel, Lévai Tímea

1 2 3 4 5
Találatok száma egy oldalon: 10 20 50 100

hirdetés
80
Horoszkóp
  • Napi
  • Heti
  • Havi

Hirdetés
  • 30
  • 20
  • 10
Top 3
  • Videó
Szólj bele!
  • Kommentek
  • Fórum hozzászólások
Hirdetés
  • 60
  • 50
  • 40
Receptek
  • Legfrissebb
  • Legnépszerűbb
life.hu hírlevél
  • LEGFRISSEBB TOPIK
  • LEGFORRÓBB TOPIK
A life.hu kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva.