Mezei Katalin szakértő iparművész
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Katalint már számtalan, kreatív ötleteket bemutató tévéműsorban láthatták az érdeklődők, valamint rádióriportokban és nyomtatott sajtóban is gyakran adott remek ötleteket.

Célom, hogy minél több embert tereljek a hobbiművészkedés területére. Persze sokan állítják, hogy ők aztán teljesen alkalmatlanok, tehetségtelenek, pedig ez hibás hozzáállás. Szépet létrehozni mindenki tud valamilyen szinten.

Vagyis a művészkedés bárki számára elérhető és a hatása frenetikus!
A jobb agyfélteke edzésével a kreativitásunk folyamatosan fejlődik. Ez pedig a világban való helytállás, rugalmasság, sikeresség alapja.

Pályafutásom során két évig vettem részt a Magyar Tudományos Akadémia kísérletvezetőjeként egy kreativitásfejlesztő projektben. Az ott kidolgozott technikák alapján építem fel hobbi iparművész kurzusaim anyagát. Így a résztvevők részint elsajátítják az iparművészeti és kézműves technikákat, másrészt kreativitásuk is kinyílik, fejlődik. Sikereim között tartom számon, hogy akadtak olyan tanítványaim, akik a kurzusok elvégzése után pályát változtattak és a művészetükből élnek meg azóta.

2008-ban indítottam kreatív ötletekkel foglalkozó portálomat, ahol ötletek, ajándék- és dekorációs tippek, ingyenes sablonok, szabásminták bőséges választékával találkozhatnak az olvasók.


Várom a kérdéseket akár kreativitásfejlesztéssel, akár technikákkal, anyagokkal, ötletekkel kapcsolatban.

Weboldal: www.kreativcafe.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.