Balaton a gyerekkel - A legjobb strandok

PR cikk család utazás szórakozás Magyarország program Balaton gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mire van szüksége egy kisgyerekkel érkező családnak egy balatoni strandon? Lassan mélyülő partszakaszra, sok árnyékra és egy játszótérre. A Balaton mellett egyre több strand felel meg ennek a kihívásnak - lássuk a legjobbakat!  

A déli parton

A Balaton déli partja alapvetően szerencsés választás a gyerekes családok számára, hiszen a víz sehol nem mély, a part mentén szinte bárhol akad egy homokozó és egy mászóka, a fák pedig elég sűrűn állnak ahhoz, hogy egy zsúfolt napon is találjunk árnyékos helyet. Persze arra is van mód, hogy a tengerparton érezzük magunkat: a balatonlellei hajóállomástól nem messze, a település központjában fekvő Napfény Strand partvonalát homokkal töltötték fel, már csak ezért is ideális a gyerekkel érkezőknek. Ráadásul nemcsak a Balatonban lehet fürödni, hanem három élménymedencében is, amelyek közül az egyiket kifejezetten a gyerekek számára tervezték. A felnőtteket mindezek mellett egy óriás hullámcsúszda és egy szaunaház is várja. A lellei strand meglehetősen felkapott lett az utóbbi időben, ez adja a hátrányát is: meleg hétvégi napokon kissé zsúfolt.

A Life.hu legjobb szállástippje Balatonlellén!



Forrás: MTI/H. Szabó Sándor
Forrás: MTI/H. Szabó Sándor

Siófokon a sóstói Family Beach strandot ajánlják a gyerekes családoknak: a felnőtteket röplabda-, lábteniszpálya és pingpongasztal várja, a kisgyerekek szórakoztatásáról pedig csúszda-játszótér, homokozó és mini gokartpálya gondoskodik.

A Life.hu legjobb szállástippje Siófokon!


balatonboglári

A Life.hu tippje:

Bármelyik strandot is választjátok, érdemes korán érkezni, hiszen a part általában megtelik egy forróbb napon. Még jobb, ha nem a hétvégi napokat szemelitek ki a strandoláshoz, ilyenkor jóval kevesebben vannak.

Az északi parton

Az északi part legnagyobb szenzációja a gyerekek számára mindenképpen a Diási Játékstrand Gyenesdiáson. A kicsiket vízi csúszdák, élménypark, homokvárépítő verseny, kalózhajó-játszótér várja, amikor épp nem a lassan mélyülő vízben pancsolnak - ez utóbbit pedig nemcsak a Balatonban tehetik meg, hanem a delfin alakú pancsolómedencében is. A felnőtteknek a sportpályák, pingpongasztalok valók, aki pedig egyedül unatkozna, annak az animátorok szerveznek különféle programokat, vetélkedőket, játékokat. Azok, akik a strandon sem tudnak élni internet nélkül, az ingyenes wifinek fognak örülni.

A Life.hu legjobb szállástippje Gyenesdiáson!


Szigliget strandja inkább az autóval vagy kerékpárral érkezőknek való, mivel a vasútállomástól kissé messzebb esik. Bár a "felnőtt" strandrészen gyorsabban mélyül a víz, mint a déli parton (ez egyébként az északi partra szinte mindenhol jellemző), a bejárattól balra eső területen a gyerekek is megtalálják a számításukat: a homokkal feltöltött sekély partszakasz pancsolásra csábít, a közelben pedig nagy játszótér és homokozó is található, és vízibiciklit, strandkajakot is lehet kölcsönözni. A strand éttermeiről, különösen Oszi bácsi legendás halsütödéjéről pedig ódákat zengenek a törzsvendégek.

Forrás: MTI/Varga György
Forrás: MTI/Varga György

Csopakon több mint fél kilométer hosszú partszakaszon vár a helyi strand - a partnak vannak gyorsabban mélyülő részei, de a 120 cm-es vízmélységet mindenhol táblákkal jelzik. Mint egyre több más strandon, itt is homokkal töltötték fel az egyik öblöt, a gyerekek nagy örömére. Ezen kívül több játszótéren is el tudják foglalni magukat a gyerekek, de az egyik napozóstégen gyermekmedencét is kialakítottak, és csúszda, sőt, ugrálóvár is várja a kisebbeket. Ha felnőtt szórakozásra vágysz, a sportpályákat keresd, ha pedig egy kis csendet szeretnél, vesd ki magad valamelyik stégre - itt akár az ingyenes wifit is élvezheted.

A Life.hu tippje:

A csopaki strand legvégében horgászstég is működik a pecás apukák legnagyobb örömére.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.