karácsony Hévíz Székesfehérvár Tisza-tó utazás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ha nem akarod, hogy a karácsony a népes vendégseregről és a sütés-főzésről szóljon, inkább szűk családi körben pihennél, utazz el az ünnepekre. Nem kell messzire menned, itthon is számos jó hely és program vár rád.

Ünnep a Tisza-tavon

A Tisza-tó a természetkedvelők paradicsoma. A Tisza-tavi Ökocentrumban megnézhetitek Európa legnagyobb édesvízi akváriumrendszerét, a 2600 négyzetméter alapterületű központi épületben pedig számos kiállítás és rendezvény vár. Ide azonban legkésőbb 24-én látogassatok el, mivel december 25-én és 26-án az Ökocentrum zárva tart - ám a környéken szabadon szervezhettek túrákat, sétákat, ahol a tó téli állatvilágát is megfigyelhetitek. Szervezett túrán december 23-án és 28-án vehettek részt: a karácsony előtti télköszöntő ökotúra és madárkarácsony elnevezésű rendezvény során a kilátókból a gémeket és vadludakat figyelhetitek meg. A 28-i, év végi forralt boros kalandok címet viselő túrán pedig az óévet búcsúztathatjátok el a téli ártéri erdő felfedezésével. A védőital, azaz a forralt bor és a forró tea mindkét túrán jár a résztvevőknek.

Forrás: Wikipedia

A Life.hu tippje:

A túrák a tiszaörvényi Szabics kikötőből indulnak, a részvételi díj felnőtteknek 1000 forint, 4 és 14 év közötti gyerekeknek 500 forint. Időpont-egyeztetésre a Tisza Balneum hotelben van lehetőség.

A Life.hu extra tippje:

Feltöltődés álomszép környezetben - Tisza Balneum Hotel Konferencia és Wellness Központ - 9.900 Ft/fő/éjtől

Aktív pihenés Hévízen

Hévíz nem véletlenül a wellness, az egészséges, az aktív kikapcsolódás szimbóluma. Persze itt sem kizárólag a Tófürdő nyújt kikapcsolódási lehetőséget: a Hévízi Termelői Piacon minőségi, kézműves termékek közül válogathatsz, ha nem szereztél volna még be mindent a karácsonyfa alá. Szerdánként vezetett kerékpártúrák indulnak a környéken, míg péntekenként nordic walking oktatáson vehetsz részt.

Forrás: Thinkstock

A Life.hu tippje:

A nyugodtabb programok kedvelői sem fognak unatkozni az ünnepek környékén, hiszen több este is hangulatos zongoraesteken és látványos divatbemutatókon kapcsolódhatnak ki.

A Life.hu extra tippje:

Pihenés Hévíz szívében - Hunguest Hotel Panoráma - 15.500 Ft/fő/éjtől

Városnézés a királyok városában

December 24-ig zajlik Székesfehérváron a Fehérvári Advent a Városház téren, de programokban ezután sem lesz hiány. A legjobb persze, ha a saját ritmusotokban sétálhattok végig a királyok városa nevezetességei mellett: a püspöki palota, a Hiemer-ház, a Mátyás király-emlékmű és a többi nevezetesség környékét ráadásul a modern technika segítségével fedezheti fel a család. A város 38 kiemelt turisztikai nevezetességének közelében ugyanis az idén QR-kódokat helyeztek el: ennek segítségével a látogatók a telefonjuk képernyőjén olvashatnak az épület vagy köztéri alkotás történetéről, érdekességéről.

Városház tér - a püspöki palota Fotó: MTI/Falidi Imre

A Life.hu tippje:

Az interneten a www.kiralyokvarosa.eu címen találod a mobilos városnézés oldalát.

A Life.hu extra tippje:

Pihenés békebeli hangulatban - Szárcsa Hotel - 6.168 Ft/fő/éjtől


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.