A Püspökvártól a babakiállításig – kirándulj Győrbe!

utazás kiállítás Győr
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A turisztikai látnivalók számát tekintve Győr Budapestet és Sopront követve bronzérmes a magyar városok között. De nem csak ezért érdemes ellátogatni ebbe a szép nyugat-magyarországi városba.

Erkélyek minden sarkon

A győri belvárosnak szinte minden épülete műemlék. Szembetűnő jellegzetességük az épületek sarkán látható zárt sarokerkély, amelyek eredete a barokk korba nyúlik vissza, de még a 19. és 20. században is szép számmal épültek ilyen házak. Szinte lehetetlen is volna valamennyi műemlék jellegű épületet felsorolni, de mindenképpen érdemes lehet a figyelmedre a Bécsi kapu téren álló 16. századi eredetű Altabak ház, amely a város legrégebbi épülete. A Napóleon ház arról nevezetes, hogy a kismegyeri csata után a francia császár itt töltött egy éjszakát. Az Esterházy-palota barokk épülete ma a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumnak ad otthont, míg az úgynevezett Vastuskós ház arról a vasszögekkel kivert fatörzsről kapta a nevét, amelybe régen az erre járó iparoslegények vertek szögeket. Az épületben ma Patkó Imre, néhai újságíró gyűjteménye tekinthető meg, mely XX. századi magyar és nyugat-európai képzőművészeti alkotásokat mutat be. A 16. századi eredetű Curia Nobilitaris épületének toszkán loggiás udvara rendkívül hangulatos, és arról is nevezetes, hogy az épületben született Kossuth Lajos felesége, Meszlényi Terézia. A bástyaszerű Kreszta ház a Kovács Margit-gyűjtemény otthona, a kerámiaművész ugyanis szintén a városban született.

Az Altabak ház Forrás: Wikipedia

A Life.hu tippje:

Ne menj el a város legjelentősebb épülete, a Városháza mellett sem. Az 1896 és 1898 között épült közigazgatási székhely tornya egy egykori tűztorony formáját őrzi.

A Life.hu extra tippje:

Ismerd meg Győrt, és pihenj a történelmi belvárosban - Hotel Famulus - 14.700 Ft/fő/éjtől

A püspöki székhely

A Győri Püspökséget még Szent István királyunk alapította, és ekkoriban rakták le a Bazilika alapjait is. A források már a 11. század vége felé említik a templomot, de az egészen biztos, hogy a 14. század végén Héderváry János püspök gótikus kápolnát építtetett ezen a helyen. A Bazilika mai képe többszöri át- és újjáépítés során alakult ki, a II. világháború okozta károkat 1968 és 1972 között állították helyre. 1996-ban II. János Pál pápa is látogatást tett itt. A győri Bazilika legfontosabb kincse a Szent László-herma, amely tulajdonképpen nem más, mint a szentté avatott király koponya-ereklyéje, amelyet az 1192-es szentté avatáskor emeltek ki a király nagyváradi sírjából. Előbb a nagyváradi székesegyházban volt az ereklye, később került át az ország nyugati szélére. Boldog Apor Vilmos püspök síremléke is itt található: a szociális érzékenységéről híres egykori győri püspököt az orosz katonák lőtték agyon. A Könnyező Szűzanya képe Írországból került a városba, és 1697. március 17-én, Szent Patrik ünnepén vérrel könnyezett. Ma az 1676-ben emelt barokk oltáron áll.

A Püspökvár a Káptalandomb legmagasabb pontján áll, a mindenkori győri püspök lakóhelye. Alapjainál római épületek nyomaira bukkantak, de nevezetes része az 1400-as évek végéről származó Dóczy-kápolna is. Az épületben az Apor Vilmos püspökről szóló állandó kiállítás tekinthető meg.

A Life.hu tippje:

Ha igazán különleges kulturális kincseket szeretnél látni, mindenképp menj el az Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár kiállítására, vagy látogass el a Kőtárba. Az egyházi kincsek mellett a könyvtárban találkozhatsz egy Hunyadi Mátyás könyvtárából kikerült korvinával és a legnagyobb magyarországi kódexszel, a Zalka-antifonáléval.

Lazulj a gyerekekkel!

Aki gyerekbarát programot keres a városban, annak egészen biztosan nem kell unatkoznia. A Zichy-palotában babakiállítás várja a kis- és nagylányokat 73 babával, és a hozzájuk tartozó kellékekkel. A babák életre keltik a divat történetét, és kedves, századfordulós életképekben is szerepelnek.

Forrás: MTI/Győri Károly

A Vaskakas Bábszínház bemutatói mellett a Xantus János Állatkert is méltán tarthat számot a gyerekkel érkező családok figyelmére. A 100 állatfaj több mint 500 egyedét bemutató kifutók építésénél arra törekedtek, hogy minél hasonlóbbak legyenek az állatok eredeti életteréhez. A Mobilis Interaktív Kiállítási központ a felfedezőket várja a közlekedésre, a mozgásra, a mobilitásra koncentráló tudományos kísérleteivel, az Audi Hungária látogatói központjában pedig a járműgyártásba kaphatnak betekintést az érdeklődők.

A Life.hu tippje:

Ha testi-lelki lazulásra vágysz, keresd fel a Rába Quelle Gyógy- és Élményfürdőt. A gyerekeket külön játszóházas medence várja, a felnőttek feltöltődéséről pedig sodrófolyosók, masszírozó fúvókák, vízesések gondoskodnak.

A világ legkúlabb szállásai, amik felülmúlnak minden fantáziáthttp://www.life.hu/lifeutazas/20140314-utazas-szallasok-amik-felulmulnak-minden-fantaziat-kokopelli-barlang-green-magic-resort.htmlSzédületes nyaralásra vágysz, és unod már a hagyományos szállodai szobákat? Ha szívesen belevágnál életed legizgalmasabb kalandjába, és ezúttal formabontó körülmények között töltenéd az éjszakákat – egy barlangban, egy fa tetején vagy akár egy kapszulában –, a Life.hu most bemutatja neked a legmeghökkentőbb alternatívákat! UtazásOrigoFallal körülvett városok, amik ősidőkről mesélnekhttp://www.life.hu/lifeutazas/20140312-fallal-korulvett-varosok-carcassonne-franciaorszag-york-anglia-taroudant-marokko.htmlA múltban hatalmas és erős városfalak védték a településeket a hódító idegenektől, amelyek mára elveszítették eredeti funkciójukat, és inkább egyfajta turistaattrakcióként szolgálnak. A fallal körülvett városok páratlan időutazásra csábítanak, és remek lehetőséget kínálnak arra, hogy kicsit jobban megismerd történelmüket, a fantasztikus kilátásról már nem is beszélve. Vess egy pillantást a Life.hu toplistájára!Utazás--A természet szédítő hullámvasútjai - Gyönyörű vízesések a világ minden tájárólhttp://www.life.hu/lifeutazas/20140304-a-termeszet-szedito-hullamvasutjai-gyonyoru-vizesesek-a-vilag-minden-tajarol.htmlAz embereket időtlen idők óta lenyűgözik a természet gigantikus erői, és a bennszülöttek nem véletlenül nevezik a mélybe zúduló hatalmas víztömegeket „dübörgő víznek" vagy „ördög torkának". Napjainkban e mágikus természeti képződmények közül egyesek a Világörökség részét képezik, mások pedig legendás filmek díszletéül szolgáltak. A Life.hu toplistáján szereplő zuhatagok szépsége és karizmája téged is elkápráztat! Utazás--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.