Ahol harapni lehet a friss levegőt - Romantikázz Kőszegen!

Forrás: Wikipedia -
utazás kirándulás Kőszeg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A nyugati határszél egyik legszebb kisvárosa, Kőszeg igazán romantikus tavaszi úti cél. Sétálj a történelmi hangulatú belvárosban, vagy kirándulj a környező hegyekben – akármelyiket választod, tökéletes kikapcsolódásban lesz részed!

Tiszta, szinte harapni való alpokaljai levegő, nyugalom, tisztaság, vendégszeretet – ezeket a már-már elveszettnek hitt tulajdonságokat mind megtalálod az osztrák határhoz közeli kisvárosban. De vajon hol érdemes kezdeni a kőszegi sétát?

Forrás: www.koszeg.hu

Barangolj a belvárosban!

Természetesen a belvárosban, egészen pontosan a Jurisics téren, ahová a Hősök Kapuján keresztül érkezhetsz meg. A kapu tornyát a város török ostromának 400. évfordulójára, 1932-ben építették Opaterny Flóris tervei alapján, ám a mai torony helyén már a 14. századtól egy vastagabb kaputorony állt. A Hősök Tornyában ma múzeum működik, a legfelső teremből pedig a város szép látképét nyújtó panorámafolyosóra lehet kilépni.

A Life.hu extra tippje

Élvezd a tavaszi napsütést Magyarország egyik legszebb vidékén! Pihenj Írottkőn, és járd be a környező városokat. A Hotel Írottkő családdal is tökéletes választás!

A téren szinte minden ház egyedi, érdekes történetet mesél. A Városháza például azon ritka magyarországi középületek egyike, amely a 14. századtól mostanáig megőrizte eredeti rendeltetését: már a középkorban is ebben az épületben tanácskoztak, bíráskodtak a város vezetői, sőt, 1848-ig a városháza pincéjében őrizték a község borának egy részét is. A városi alkalmazottak némelyike is az épületben lakott. A híres Sgrafittós-ház reneszánsz eredetű. Az emeleti rész építése 1560 körül fejeződött be, ekkor készültek el azok a homlokzati díszítések is, amelyekről a nevét kapta. A 18. században barokk stílusban alakították át a homlokzatot, ám nemcsak az épület külseje, hanem belső helyiségei is érdekesek: az emeleti helyiség mennyezeti freskóján például egy bibliai történet látható: a gazdag ember és szegény Lázár lakomája.

Jurisics-vár Forrás: www.koszeg.hu

A tértől nem messze fekszik a Jurisics-vár, ahol a vár nevét adó várkapitány, Jurisics Miklós és védőserege 1532-ben megállította a Bécs felé nyomuló török hadat. Kőszeg várát legelőször 1802-ben említik a krónikákban, ám a mai alsóvár legrégebbi részét a 13. századra datálják. A belső várat a későbbi századokban többször is kibővítették, magtárakat, borospincéket, pajtákat, sörfőzdét, kovács- és bognárműhelyt alakítottak ki benne, de működött itt többek között kocsma is, hogy az itt lakó uradalmi személyzetet kiszolgálja. A várostól ma is várárok választja el az épületegyüttest.

Life.hu tipp

A romantikus hangulatú várban és a Jurisics téren érdemes eltölteni néhány órát, hogy magadba szívd a város történelmi levegőjét. Ülj be egy kávézóba, vagy ülj le a Városkút környékén, és egyszerűen csak élvezd a pillanatot!
Forrás: Wikipedia

Kirándulj a környéken!

Kőszegen azonban nemcsak az ódon hangulatú házak, hanem a környék fantasztikus kirándulóhelyei is kiváló programlehetőségeket tartogatnak. Az Alpokalja levegője olyan tiszta, hogy a légúti problémák gyógyítására is kifejezetten ajánlják a városban és környékén való tartózkodást. Épp ezért érdemes akár gyalog, akár kerékpárral felfedezni a Kőszeg környéki falvakat és a hegyi kirándulóösvényeket.

A határon is átnyúló Kőszegi-hegység az Írottkő Natúrpark része. Az osztrák-magyar natúrparkban számos népszerű kirándulóhelyet és kijelölt túraútvonalat járhatsz végig. A határ által kettészelt Írott-kő első kilátóját 1891-ben állították fel a Kőszegi Turista Egyesület tagjai. A mai, 1913-ban épült kő kilátónak épp a közepén húzódik a trianoni osztrák-magyar határ, a torony közepén erről egy határkő is megemlékezik. A kilátó bejárata az osztrák oldalon van – a vasfüggöny valaha ki is kerülte az épületet, és a kilátót teljes egészében az ausztriai oldalra „száműzte". A 882 méter magasan fekvő hegycsúcs egyben az Országos Kéktúra nyugati végpontja is.

Írott-kő kilátó Forrás: www.naturpark.hu

A szintén az egykori határsávban elhelyezkedő Hétforrás voltaképpen egyetlen bővizű forrás, amelyet 1896-ban, a Millennium tiszteletére építettek ki hét kifolyónyílással, amelyeket a hét honfoglaló vezérről neveztek el. A forrás vize iható, sőt, a helybeliek úgy tartják, hogy aki mind a hét forrás vizéből iszik, annak egy kívánsága is teljesül. A Szabó-hegyről körülbelül 2,5 kilométeres, kényelmes gyaloglással közelíthető meg a forrás, amelynek környékén padok, asztalok várják a séta közben megpihenni vágyókat.

Life.hu tipp

A Kőszegi-hegység lábánál megbúvó aprócska falvak szinte mindegyike megér egy látogatást. Különösen kedves úti cél a gasztronómiai kalandokat is ígérő cáki pincesor, ahol a szőlészet-borászat történelmi hagyományait is bemutatják, valamint a velemi vízimalom.

Ha unod a tömegturizmust: titkos rejtekhelyek a világban, amiket látni kellhttp://www.life.hu/lifeutazas/20150407-4-uti-cel-tavaszra-andaman-szigetek-selous-game-rezervatum-tanzania-esz-szavira-marlborough.htmlMinden utazásőrült tudja, hogy a kívánságlistája nem rövidül, hanem csak egyre hosszabb és hosszabb lesz. Földünk hatalmas, tele felülmúlhatatlan látnivalókkal, és ha unod a tömegturizmust, a látványosságok előtt kígyózó sorokat, mutatunk néhány bámulatos célpontot, amit már most érdemes bejelölnöd egy térképen!UtazásThinkstockIde vonul vissza Kate Moss - Whiskytúrázz a skót felföldön!http://www.life.hu/lifeutazas/20150309-ide-vonul-vissza-kate-moss-whiskyturazz-a-skot-felfoldon.htmlJólesne a nyüzsgő városi létből kiszakadva néhány napot valami egészen különleges helyen eltölteni? A Speyside régióból származik a világ két legnépszerűbb single malt whiskyje, de mást is rejteget, mint a skótok életesszenciája. A legendás szeszfőzdék, a festői halászfalvak, a történelmi kastélyok és a patinás golfpályák mellett a vadregényes táj is hívogató, így a skót felföld tökéletes választás, ha pár napra szeretnél elbújni kedveseddel a világ elől. UtazásThinkstockKis ország, nagy kaland - A Dominikai Köztársaság maga a valóra vált álom!http://www.life.hu/lifeutazas/20150404-kis-orszag-nagy-kaland-a-dominikai-koztarsasag-maga-a-valora-valt-alom.htmlHa egy egzotikus utazásról álmodozol, lelki szemeid előtt rögtön megjelenik a végtelen hosszú, fehér homokos tengerpart, és szinte látod magadat, ahogyan hűs koktélt szürcsölsz a pálmafák árnyékában. Ehhez még képzeld hozzá a fülledt latin ritmusokat, a helyiek töretlen életörömét, a trópusi dzsungelek élővilágát és a fantasztikus kalandtúrákat. A Dominikai Köztársaság megérinti a szívedet!UtazásThinkstockMeglepetéssel teli utazásra vágysz? Kóstolj bele Litvániába!http://www.life.hu/lifeutazas/20150310-utazas-es-kirandulas-litvania-legszebb-videkei.htmlKépzeld csak el: egy szélfútta homokdűne tetejéről gyönyörködsz a naplementében, hallgatod a fenyőerdő csendjét, relaxálsz egy kellemes helyi fürdőben, és a macskaköves utcákon bóklászva folyamatosan egyik ámulatból a másikba esel. Litvánia színtiszta élvezet!Utazás--Színes kavalkád: élvezd a tavaszi napsütést Athénban!http://www.life.hu/lifeutazas/20150304-utazas-es-kirandulas-tavaszi-napsutes-athenban.htmlA görög metropolisz éveken át csak „egyéjszakás kalandnak" számított útban a környező szigetek felé, de ma már egy kiruccanás sokkal többet nyújt a főbb nevezetességek előtti szokásos fotózkodásnál. Athén újra feltalálta magát egy olyan városként, ahol harmonikusan illeszkednek egymáshoz a múlt emlékei és az új kor vívmányai, így ideális „randihely" történelemrajongóknak, trendkövetőknek. UtazásThinkstockÁlomszigetek Thaiföldön – csúcsélmény a köbönhttp://www.life.hu/lifeutazas/20150310-thaifold-3-gyonyoru-szigete-railay-beach-phi-phi-koh-phangan.htmlAmikor először Thaiföldön jártam, úgy gondoltam, a Railay Beach szépségét már nem lehet fokozni: a lenyűgöző, sziklás partjai és vadregényes pálmadzsungele egy nap alatt magával ragadott. Következő évben jött Phi-Phi, amely nem a partról, hanem a sziget legmagasabb pontjáról elém táruló látvánnyal varázsolt el. Harmadik volt a sorban Koh Phangan, ahol valóban türkizkék és smaragdzöld a tenger. Járd be most velünk ezt a 3 varázslatos tengerpartot!UtazásThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.