Nem költözik haza Steiner Kristóf: megkapta a vízumot

vízum Izrael Steiner Kristóf
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Steiner Kristóf válása óta turistaként tartózkodhatott csak Izraelben, a munkavállalói kérelmét pedig elutasították. Félő volt, hogy haza kell költöznie, de végül sikerült megszereznie a vízumot!

Álmai országában él Steiner Kristóf, de félő volt, hogy ott kell hagynia. Válása óta ugyanis csak turistaként tartózkodhat az országban, és csak három hónapig. Ennek a határideje lejárt, munkavállalói kérelmét pedig folyamatosan elutasították.

Steiner Kristófnak nem kell otthagynia Izraelt Forrás: Instagram/Steiner Kristóf

Kristóf közel állt ahhoz, hogy feladja a harcot, hiszen ahogy korábban fogalmazott, folyamatosan falakba ütközött az ügyintézés során, de úgy tűnik, mégsem kell hazatérnie.
Steiner Kristóf a Facebook-oldalán tájékoztatta ismerőseit az örömhírről, miszerint megkapta a vízumot. A volt tévés köszönetet mondott mindenkinek, aki segített neki átjutni a bürokrácia labirintusán. Kristóf ennél boldogabb ember nem is lehet, hiszen maradhat és dolgozhat imádott országában, a szerelmével együtt.

Ő Kate Hudson új pasija: Fotó!http://www.life.hu/sztarok/20170327-kate-hudson-megmutatta-az-uj-pasijat.htmlA szexi színésznő megmutatta az új pasiját. Nem meglepő, hogy ismét egy zenészt választott maga mellé. TV + Sztárok--Sarka Katát a Facebookon támadjákhttp://www.life.hu/sztarok/20170327-sarka-katat-a-facebookon-tamadjak-kovetoi.htmlBiztosan nem gondolta Sarka Kata, hogy posztja, amelyben arról ír, hogy kislánya megkívánta a gyümölcssushit, kiveri a biztosítékot a követőinél. Pedig de. A celebanyukába csúnyán belekötöttek a kommentelők. TV + SztárokOrigoHajdú Péter: "Nem tervezek gyereket, és nem akarok megnősülni!"http://www.life.hu/sztarok/20170327-hajdu-peter-nem-tervez-gyereket-es-nem-akar-megnosulni.htmlHétfőn reggel még arról lehetett olvasni, hogy Hajdú Péter akár újra is házasodna. Nos, a tévés cáfol, állítja, egy nyilatkozatát értették félre. TV + Sztárok--Gregor Bernadett zombiként ébred reggelentehttp://www.life.hu/sztarok/20170327-gregor-bernadett-igy-nez-ki-reggel.htmlEzen a héten Ördög Nóra műsorában Emilió, Gregor Bernadett és Czutor Zoli vendégeskedik majd csemetéivel. TV + Sztárok--Celebgyerekek, akik megszólalásig hasonlítanak az anyjukrahttp://www.life.hu/sztarok/20170327-celebgyerekek-akik-nagyon-hasonlitanak-az-anyjukra.htmlNincs abban semmi csoda, hogy a gyerekek hasonlítanak a szüleikre, de azért előfordul, hogy az azonosság már-már zavarba ejtő. Nem is egy olyan celebcsemete van, akit össze lehetne téveszteni az anyukájával. Összegyűjtöttük azokat az anya-lánya párosokat, akik akár egymás ikertestvérei is lehetnének. TV + Sztárok--Szabó Zsófi felháborító üzenetet kapott a Facebookonhttp://www.life.hu/sztarok/20170327-szabo-zsofi-undorito-uzenetet-kapott.htmlA közszereplőknek sok mindent el kell tűrniük, de van egy határ, és Szabó Zsófinál nemrég lépte át ezt valaki. Olyan gusztustalan üzenetet küldött ugyanis, hogy azt a sztár nem bírta szó nélkül hagyni. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.