Budai Vár budapestiturista Budapest kirándulás citadella
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Világéletemben utáltam sétálni, túrázni meg pláne. Talán lustaságból, talán mert gyerekkoromban túl sok városnézős programon vettem részt, és már akkor is untam a bámészkodást, de tény, soha nem vonzott a gondolat, hogy a nyakamba vegyem a várost, és nézelődjek és gyalogoljak, céltalanul, amíg csak kedvem tartja bírom. Aztán valami átkattant a fejemben, és előre örülök azoknak a szabadnapoknak, amikor nincs semmi dolgom, felkaphatom a hátizsákomat, és budapesti turista lehetek. 

Jó, először nem a fejemben kattant át, hanem a derekamban. Úgy másfél évvel ezelőtt siralmas állapotban voltam, a folyamatos laptop előtt üldögélés (és közben nassolás) és mozgásszegény életmód miatt a testem "azt mondta": eddig, és ne tovább. Tényleg, minden porcikám fájt, aztán kiderült, hogy csak egy lépés (illetve, nem lépés) választ el a gerincsérvtől. Elhatároztam, hogy vagy azonnal nyugdíjasnak nyilvánítom magam, vagy összeszedem minden akaraterőmet, és naponta legalább egy órát sétálok (vicces, de akkor ez is éppen elég nagy kihívásnak tűnt) - és beiktattam az életembe a rendszeres termi edzéseket és a diétát is.

Ha ebből a cikkből akarod megismerni a várost, ne is olvasd tovább, nem mutatom be az ún. turistamágnesként funkcionáló nevezetességeket, ugyanis azokról bárhol olvashatsz. Inkább arra biztatlak, ha nincs időd kimoccanni Budapestről, vagy nincs pénzed külföldre utazni, akkor se a négy falat bámuld, vedd a nyakadba a várost, és járj nyitott szemmel. Egészen biztos egy csomó olyan dolgot veszel észre, amelyek mellett eddig elmentél.

A tavalyi nagy kedvenceim a hidak voltak (a sétáim során az egyiken átmentem Budára, a másikon visszajöttem Pestre). Persze, addig is közlekedtem rajtuk bőven: villamossal vagy busszal, de soha nem kezeltem őket látványosságként, nem figyeltem a kilátást, általában siettem is, szóval soha, de soha, még a felköltözésem idején sem néztem a várost úgy, ahogy azóta: turistaszemmel, vagy divatos szóval: élményközpontúan.

Idén a budai Várra és a Citadellára kattantam rá. Egyrészt mert mindkét helyen jó nagy távolságokat lehet megtenni gyönyörű környezetben, másrészt azért, mert - bár nyilván voltam már mindkét helyen - ha sikerül átverekedni magam a turisták tömegén, olyan eldugott kis zugok nyílnak meg, amelyeket eddig nem is vettem észre.

Nem csak a Mátyás-templomból és a Dísz térből áll ám a budai Vár

Ez a fa áprilisban virágzott - Órákig üldögéltem alatta: lenyűgözően szép volt Forrás: Life.hu

Ugyanitt, a fától nem messze (körülbelül a Várkertbazár felett) fotóztam ezt a szépséget...

Budai Vár - kút Forrás: Life.hu

...és ezt is:

Budai Vár Forrás: Life.hu

Sőt ezt a két kovácsoltvas kapurészletet is:

Budai Vár Forrás: Life.hu
Budai Vár Forrás: Life.hu

Hogy a gyönyörködés mellett a testmozgás is meglegyen, általában gyalog sétálok fel. Van, hogy a Széll Kálmán tér felől, az Európa parkon át indulok el, és a másik oldalon, a gyorslifteknél, a Várkertbazár (ami szintén szép, de számomra túlságosan mesterséges környezet) felett (vagy a bazáron át) sétálok vissza a Clark Ádám téri Budavári Siklóig. Tavasszal itt állati finom fagyit lehetett kapni - igaz, aranyáron -, ha arra jártok, és nyitva vannak, mindenképp kóstoljátok meg, megéri.

Így is feljuthatsz a várba

A legtöbb turista a Széll Kálmán térről induló 16-os buszt választja, amely a budai Vár szinte minden nagyobb nevezetességénél megáll. Ha különlegesebb módon szeretnél feljutni, akkor válaszd - a jóval költségesebb - Budavári Siklót, ami a Clark Ádám tértől a Sándor-palota oldaláig visz.

Egy másik kedvenc útvonalam, hogy a Clark Ádám tértől indulok el, és a Várkertbazár feletti részt megkerülve a Habsburg kapu-Sándor palota-Dísz tér-Szentháromság tér-Európa park vonalon sétálok le a Széna térre. (Ezekről a minden turista számára "kötelező" nevezetességekről szándékosan nem írok most: minden budapesti látnivalókkal foglalkozó oldal az első helyen említi őket).

Ilyen és ehhez hasonló házakat az Európa park környékén nézegethetsz Forrás: Life.hu

Citadella és Szabadság-szobor - Itt tényleg nem a cél, hanem az út a lényeg

Filozófusok kertje Forrás: Origo
A Gellért-hegy lába, a Naphegy tér felőli oldalon Forrás: Origo

Ez amúgy egy viszonylag hosszú séta, helyenként kaptatókkal, de egy átlagos kondícióval egyáltalán nem megterhelő. A kisebb mellékutak nagyon kihaltak (a Facebookra feltöltött képeimet látva többen is kérdezték, nem paráztam-e), szóval a félősebbek inkább egyedül ne induljanak el, de az Erzsébet híd magasságában, Gellért püspök szobra környékén már hemzsegnek a kirándulók, és gyönyörű kilátás nyílik a városra.

Az Erzsébet híd felett Forrás: Life.hu

Sokan - vagyis a legtöbben - itt, a kiépített lépcsőknél, a vízesés mellett másznak fel a Szabadság-szoborig. A Naphegy tér és a Citadella között ez körülbelül a félút.

Vízesés az Erzsébet hídnál, a Gellért-hegy lábánál Forrás: Life.hu

Itt azért érdemes egy kicsit elbámészkodni, elég jó kilátás nyílik a városra és az Erzsébet hídra.

Erzsébet híd Forrás: Life.hu

Az Erzsébet hídnál lévő, lépcsős feljáróktól még bőven kell gyalogolni a Citadelláig, úgyhogy ha rám hallgatsz, mindenképpel viszel magaddal vizet. Már csak azért is, mert ha felérsz, akkor körülbelül 1000 forintért kapsz meg egy kisüveges innivalót, és szerintem fagyizni se ott fagyizz, és az ebédedet sem muszáj ide tervezned.

Az elmaradhatatlan galambok Forrás: Life.hu

Ha az induláskor hiányoltad az embereket, ahogy felérsz a Szabadság-szoborhoz és a Citadellához, már nem fogod. Szerintem elég lehangoló a hosszú száz métereken húzódó bazársor (éppen ezek miatt nem sétálok sem a Váci utcán, se Szentendre frekventáltabb részein), a túlárazott nasik, a szelfibotok, de a kilátás kárpótol.

Kilátás a Citadelláról Forrás: Life.hu

Hibák, amiket én elkövettem, te ne tedd

Hiába van kánikula, az erdőben, főleg ha megizzadsz előtte, fázni fogsz. Egy kis pulcsi mindig legyen nálad.

Bár nem a Himalájára indulsz, de nem jó ötlet a válltáska. Ami a 4-6-os villamoson kényelmes viselet, az a hegyi utakon egy idő után egyáltalán nem az, úgyhogy ha nem akarsz egy kiadós hát- vagy vállfájást, szerezz be egy pillekönnyű, kicsi hátizsákot.

Vizet vigyél magaddal, és ami szintén fontos, aprópénzt is, ugyanis előbb-utóbb biztosan pisilned is kell majd, a nyilvános vécéknél pedig bankkártyát nem fogadnak el. A jó hír viszont az, hogy úgy a Várban, mint a Citadellánál több nyilvános vécét találsz, mint egész Budapesten.

Kilátás a Citadellától Forrás: Life.hu

Útvonal, ha mégsem másznál hegyet

Ha nem kaptál kedvet a hosszú vagy túl meredek úton való gyalogláshoz, busszal is felmehetsz a Citadellához. A Móricz Zsigmond körtérről induló 27-es busszal a Búsuló Juhász megállóig menj, onnan pár száz métert kell csak sétálnod a Szabadság-szoborig.
A Verejték utca tényleg megizzaszt Forrás: Life.hu

Persze nem csak ezen a két helyen sétáltam tavasz óta. Imádom Óbuda kis utcáit, a Tabánt, Hűvösvölgyet, a Füvészkertet vagy a belváros kevésbé frekventált utcáit is, és a Vajdahunyadvára-Városliget is a kedvenceim közé tartozik. Egy csomó helyen még nem jártam. Ma, szerintem, felmegyek a Normafához!

Alpokalja látnivalói: Szombathely, Kőszeg, Velemhttp://www.life.hu/lifeutazas/20170516-alpokalja-koszeg-velem-szombathely-latnivaloi.htmlMagyarország egyik legszebb tája, a nyugati régió, az Alpokalja. Az ott fekvő hegyek kirándulóhelyeit a környéken élők sem tudják megunni, a távolabbról érkezők pedig időről időre visszajárnak. A Kőszegi-hegység kristálytiszta hegyi levegője, az ott fekvő kis települések háborítatlan nyugalma és rendezettsége igazi turistamágnes. Ha azonban egy kis kulturális pezsgésre vágysz, irány a megyeszékhely, Szombathely, ahol biztosan találsz magadnak programot. Utazás--Bikinis képet posztolt Marenec Fruzsihttp://www.life.hu/lifeutazas/20170325-bikinis-kepet-posztolt-marenec-fruzsi-egykori-baratok-kozt-szereplo.htmlDubaji nyaralásáról tett fel képeket az Instagramra Marenec Fruzsi. A legutóbbinál egy kicsit szabadkozott is, pedig nem kellene neki. A rajongói biztosan szívesen nézik bikinis fotóit. Utazás--Kisokos kezdő túrázóknakhttp://www.life.hu/lifeutazas/20170327-tura-az-a-alacsony-tatraban.html"Merj nagyot álmodni!" - szól az inspiráló idézet. Így, amikor felmerült a gerinctúra ötlete az Alacsony- Tátrában, lelkesen vágtam rá, hogy persze. A lélegzetelállító kilátás és a talpam alatt ropogó hó gondolata kiütéssel győzött a kishitűségem felett, hogy talán túl nagy falat ez nekem. A négynapos kaland végül rengeteg élménnyel és még annál is több tanulsággal zárult. Úti beszámoló következik. Utazás--Amerikába utazott Majka és családjahttp://www.life.hu/lifeutazas/20170328-amerikaba-utazott-majka-dundika-es-a-gyerekek.htmlMajka és családja elutaztak Amerikába. Egy hónapot töltenek kint, de a zenész-műsorvezető többször is beszélt arról, elképzelhető, hogy évek múlva végleg Las Vegasba költözzenek. Utazás--Skandináv tengerpart és hippi kommuna – Észak-Európa csücskén jártamhttp://www.life.hu/lifeutazas/20170314-malmo-es-koppenhaga-latvanyossagai.htmlMindig is el szerettem volna jutni Észak-Európába, hogy felfedezzem a kissé zord, de mégis kedves skandináv tájakat, ahol pirosra csípi az arcom a jeges szél. Idén végre (valamelyest) teljesült az álmom: ellátogattam Malmőbe és Koppenhágába is. Utazás--Bikinis képet posztolt Marenec Fruzsihttp://www.life.hu/lifeutazas/20170325-bikinis-kepet-posztolt-marenec-fruzsi-egykori-baratok-kozt-szereplo.htmlDubaji nyaralásáról tett fel képeket az Instagramra Marenec Fruzsi. A legutóbbinál egy kicsit szabadkozott is, pedig nem kellene neki. A rajongói biztosan szívesen nézik bikinis fotóit. Utazás--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.