Lángol az erdő az egyik legnépszerűbb görögországi üdülőhelyen

Forrás: Life.hu -
Görögország
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lángol az erdő Kefalónia déli részén, Lourdata településnél. Sokaknak kellett elhagyniuk a szállásukat, köztük sok magyar turistának is. Több kisebb tűz is volt mar a heten, de ezúttal sokkal közelebb értek a lángok a lakóházakhoz es az apartmanokhoz. 

"Körülbelül este tíz körül láttuk meg először a lángokat, éppen vacsorázni indultunk. Mivel már volt tűz a héten, eleinte még nem aggódtunk, de ezúttal nagyon gyorsan terjedtek a lángok. Amikor megérkeztünk az étteremhez, már megéreztük a füst szagát is, és mindenhol elment az áram. Rögtön visszaindultunk a szállásra, mindent összepakoltunk, amit csak tudtunk. Ekkorra mar a pernye is szállt ránk, hallottuk a tűz ropogását és egyre nagyobb volt a füst. Több magyarral együtt mi is elindultunk, hogy biztonságosabb helyet találjunk. Mindenki menekült. Jelenleg a part mentén vagyunk, de sokak szerint itt sem biztonságos. Semmit nem tudunk, valószínűleg nem mehetünk vissza a szállásunkra, de semmi nem biztos. Információja senkinek nincs, csak várjuk a sorsunkat" - mondta el az éppen ott nyaraló kolléganőnk még az este. A turisták azóta fél 2 körül visszamehettek a szállodába. "Az biztos, hogy aludni nem aludhatunk, mert a lángokat nem tudták teljesen megfékezni, ha fordul egyet a szél, gyorsan terjedhet ismét a part irányába is. Áram továbbra sincs, készenlétben állunk, hogyha kell, újra el tudjuk hagyni az apartmant. Számunkra es a többi turista számára is ez csak egy szörnyű élmény, a helyieknek viszont iszonyatos veszteség. Sokakat hallottunk sírni, üvölteni, borzalom, ami történt".

Forrás: Life.hu

Kefaloniá (korábban Kefalónia) a Jón-szigetek legnagyobb tagja Görögország nyugati részén. Területe 781 négyzetkilométer, lakossága körülbelül 37 ezer fő. Székhelye Argosztoli. Az egyik legnépszerűbb görög nyaralóhely a magyarok körében: a nyugalmas pihenésre, nyaralásra vágyóknak ajánlott, bulizások, nyüzsgő élet szempontjából nem nyújt sokat. Békés, idilli sziget.
Őrületes spanyol fesztivál: La Tomatinahttp://www.life.hu/lifeutazas/20170811-oruletes-spanyol-paradicsomfesztival-la-tomatina.htmlHa augusztus, akkor paradicsomfesztivál. Legalábbis a spanyolországi Bunolban, ahol minden augusztus utolsó szerdáján rendezik meg - ahogy ők nevezik - a „világ legnagyobb élelmiszer-küzdelmét”. A fesztiválra minden évben 40-50 ezer ember érkezik, hogy részt vegyen a gigantikus paradicsomharcban. A résztvevők körülbelül 130-140 tonna túlérett paradicsomot dobálnak szanaszét az utcákon. Utazás--5 dolog, amit mindenképp látnod kell idén Balatonfüredenhttp://www.life.hu/lifeutazas/20170709-latnivalok-balatonfureden-tagore-setany-loczy-barlang-jokai-kilato.htmlA július 14-én kezdődő úszó-világbajnokságnak Budapest mellett Balatonfüred ad otthont. A nyílt vízi úszás versenypályáját a Tagore sétány közelében, a balatonfüredi kikötőnél alakították ki, ahonnan tökéletes látvány nyílik a versenyre és a Tihanyi-félszigetre is. Azonban ha már Balatonfüreden jársz, érdemes egy nagy sétát tenned a városban, és megnézni a legszebb nevezetességeket is. Utazás--Így élvezi a Balaton hűs habjait Tóth Gabihttp://www.life.hu/lifeutazas/20170723-igy-elvezi-a-balaton-hus-habjait-toth-gabi-enekesno.htmlLegutóbb Insta-posztja tanúsága szerint Gabi a Balatonon lazít. És milyen jól teszi.. Utazás--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.