Töltődj fel Hévízen! - Egy város, ahol pár nap alatt újjászülethetsz

Hévíz őszipihenés2017
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vége a nyárnak, de még kimoccannál? Egészséges programot keresel belföldön, ami igazán feltölt? Ha voltál már Hévízen, biztosan eszedbe jut, hogy újabb néhány napot eltölts ott, ha még nem, akkor pedig irány Zala megye gyöngyszeme, amely gyógyvizének köszönhetően Magyarország egyik legnépszerűbb és leglátogatottabb települése. 

A fürdőhely története a történelem előtti korokba nyúlik vissza. A Hévízi-tó gyógyító hatását a források szerint a rómaiak is ismerték, erre utalnak a búvárok által az 1980-as évek elején a tóból gyűjtött pénzérmék és a tó környékén talált oltárkő. A népvándorlás kori leletekből is arra lehet következtetni, hogy az ott megfordult germán és szláv népesség is használta a tavat, amelyről az első tanulmány a 1769-ben jelent meg. A fürdő létrehozásában/kialakulásában fontos szerepet játszottak a Festeticsek, akiknek a birtokába a 18. század közepén került a forrás és környéke. A fürdőélet felvirágozása legfőképpen gróf Festetics Györgynek köszönhető, aki céltudatosan építette ki a fürdőtelepet, amely - természetesen millió változtatást követően - ma is virágzik.

Hévízi-tó:

Hévíz legfőbb látnivalója a világszerte híres meleg vizű, Hévíz termál tó és annak környezete. Akár a hosszabb hévízi pihenés, akár a rövidebb kikapcsolódás a cél, egyik esetben sem szabad hazatérni úgy, hogy nem mártóztál meg legalább egyszer a Hévízi-tóban, amely a világ legnagyobb biológiailag aktív, természetes gyógytava, igazi különlegesség, geológiai ritkaság.

Hévíz legfőbb látnivalója a világhíres Hévízi-tó és annak környezete Forrás: visitheviz.hu

Ez a víz veled is csodát tesz!

A Hévízi-tó hőmérséklete a föld mélyéből előtörő hideg és meleg forrásvizek keveredésének eredménye. A 38 méter mélyen lévő forrásbarlangból másodpercenként 410 liter 40 C°-os víz tör a felszínre. Ennek a vízhozamnak köszönhetően a tó vize három és fél nap alatt teljesen kicserélődik, ezáltal folyamatosan tiszta marad. A tó hőfoka a felszínen nyáron eléri a 37-38 C°-ot, és télen sem csökken 24-26 C° alá, így egész éven át alkalmas a fürdőzésre. A reumás és mozgásszervi betegek gyógyításában utánozhatatlan Hévízi-tó különleges egészségmegőrző ereje a gazdag ásványianyag-tartalomnak köszönhetően más betegségek gyógyításához is hozzájárul. Serkenti a mellékvesékre ható hormonok termelését, így a szervezet saját anyagai csökkentik a gyulladást és a fájdalmat. A víz kedvezően hat a szervezet ösztrogénszintjére, így a krónikus nőgyógyászati problémák kezelésében is hatékony lehet. A fürdőzés során fellépő hidrosztatikus nyomás és a minden irányú mozgás ideális a vérkeringésnek, a kellemes hőfok pedig hosszú idejű fürdőzést tesz lehetővé. A tőzegalapú hévízi iszap a maga nemében páratlan a világon. Hatása hasonló a gyógyvízéhez, de annál jóval intenzívebb. Rádiumos hatása csillapítja a fájdalmat, nyugtatja az idegrendszert, serkenti a sejtregenerálódást és az anyagcserét.
Hatása hasonló a gyógyvízéhez, de annál jóval intenzívebb: rádiumos hatása csillapítja a fájdalmat, nyugtatja az idegrendszert, serkenti a sejtregenerálódást és az anyagcserét Forrás: hevizre.hu

Ebben a kis, ékszerdoboznak is beillő városban természetesen nemcsak gyógyulni lehet. Hévíz csodás hely a rekreációhoz és számos időtöltéshez.

A Tófürdő és a Festetics Fürdőház Forrás: heviz.hu

Ha aktív mozgásprogramokban veszel részt, mint például a nordic walking séták vagy a kerékpártúrák, a közérzetedért is sokat teszel, de igazi élmény a séta a városban, a tó melletti kifolyónál vagy az egregyi borozósorra is. Persze ha itt jársz, mindenképpen nézd meg a város nevezetességeit is. A Szentlélek-templom, a római kori romkert mindenképpen férjen bele az idődbe, de érdemes meglátogatni a piacot is. A zöldség és gyümölcs friss, igazi háztáji, ezekben az ízekben nem fogsz csalódni, és még alkudni is lehet.

Akár a hosszabb hévízi pihenés, akár a rövidebb wellnesskikapcsolódás a cél, egyik esetben sem szabad hazatérni úgy, hogy nem mártóztál meg a tóban Forrás: visitheviz.hu

Lazíts este egy pohát borral!

A fürdőváros sajátos arculatú és hangulatú városrésze Egregy. A vendégcsalogató borospincék és a szőlőhegy - az egregyi "grinzing" - tüzes boraival és magyaros ételeivel rendkívül kedvelt zöldvendéglő-övezet. Egregyen a borászatnak a római időkig visszanyúló hagyománya van. A szőlőtermesztéshez kiváló adottsággal rendelkezett a térség, így szuperfinom borokat kóstolhatsz, ha erre jársz.

Egregyen a borászatnak a római időkig visszanyúló hagyománya van, amikor a szőlőtermesztést ezen a vidéken meghonosították Forrás: heviz.hu

A környék legelterjedtebb fajtái: az olaszrizling, a szürkebarát és a rizlingszilváni, de megtalálhatók a zöldveltelini és a muskotályos típusok is, így biztosan találsz olyat, ami neked is ízleni fog.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.