Idén 294 embert mentettek ki a Balatonból

Forrás: Rostásy Szabó Mihály / Wikipedia -
életmentés időjárás fulladás Balaton
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Balaton messze az ország legbiztonságosabb természetes vize, ahol a vízi rendőrök idén 147 kivonulással 294 ember éltét mentették meg, a fulladások száma pedig harmadára csökkent tavalyhoz képest - mondta el Horváth László, a Balatoni Vízi Rendészeti Rendőrkapitányság vezetője Fonyódon. 

A sajtótájékoztatót a péntek éjfélig érvényben lévő hőségriadó és a várható szeszélyes időjárás miatt tartották, vízi bemutatóval egybekötve. Horváth László kifejtette, a Balaton az ország fürdőzésre alkalmas természetes vizeinek több mint felét teszi ki, a fulladásoknak viszont csak a tizede történt a tóban idén. Augusztus 8-áig öten fulladtak a Balatonba. Egyikük ittas volt, a többiek valamilyen betegség, rosszullét, öngyilkossági szándék miatt haltak meg.

Forrás: Rostásy Szabó Mihály / Wikipedia

A kapitány elmondta: rengetegen, nyaranta naponta 250-300 ezren fürdenek a Balatonban.
Beszámolója szerint tavaly augusztus 8-áig 124 kivonulással 326 ember életét mentették meg a vízi rendőrök, idén 147 kivonulással 290 emberen segítettek. Tavaly 15-en fulladtak vízbe augusztus 8-áig, idén öten, köszönhetően egyebek között a tavasszal indult, Mentőöv nevű felvilágosító programnak.
Elmondta: a biztonságra a rendőrség 27 és a szerződött partnerek 13 hajója ügyel. A biztonság másik két pillére a strandi vízi mentés a Magyar Vöröskereszt elsősegélypontjaival kiegészülve, valamint a viharjelzés, amely az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésein alapul - tette hozzá Horváth László.

Mivel a felmérések szerint az emberek fele nem, vagy rosszul ismeri a viharjelzések jelentését, a rendőrkapitány felhívta figyelmet arra, hogy első fokú viharjelzés esetén percenként 45-ször villan fel a sárga fény, ilyenkor a parttól mindenhol csak 500 méterre szabad eltávolodni. A másodfokú jelzés komolyabb viharra figyelmeztet. Ilyenkor a lámpák 90-szer villannak percenként, és tilos a vízbe menni - tette hozzá. Szólt arról is, hogy az elmúlt hetekben kifejezetten sokszor kellett a parton, vagy a vízben szem elől tévesztett gyerekeket megkeresniük; ez minden esetben sikerült.

Vigyázzon mindenki jobban az idősekre és a gyerekekre, betartva azt a szabályt, miszerint hat éven aluli, illetve úszni nem tudó 12 éven aluli gyerek csak felnőtt közvetlen felügyeletével fürödhet! - mondta Horváth László. Baj esetén az általános, 112-es segélyhívó számot, illetve a balatoni vízi rendészet közvetlen számát, a 1817-et kell hívni.

New Yorkban járt Rubint Réka és Lara: a Reggeliben tartottak élménybeszámolóthttp://www.life.hu/lifeutazas/20180804-new-yorkban-jart-rubint-reka-es-lara-a-reggeliben-tartottak-elmenybeszamolot.htmlRubint Réka és lánya, Lara úgy döntöttek, öt napra kettesben elutaznak New Yorkba. Minden rendben is volt addig, amíg kiderült, hogy az otthon maradt családfő nem találja a helyét a felesége és lánya nélkül. UtazásOrigoA legjobb úti célok a tengerpart, a kultúra és a gasztronómia szerelmeseinekhttp://www.life.hu/lifeutazas/20180529--a-legjobb-uti-celok-a-tengerpart-a-kultura-es-a-gasztronomia-szerelmeseinek.htmlA nyár egyet jelent a várva várt szabadságokkal, pihenéssel, utazásokkal. Számtalan nyaralási úti cél közül választhatunk, annak megfelelően, hogy ki hogyan szeret kikapcsolódni leginkább. Vannak, akik a tengerpartra esküsznek, valakit pedig a múzeumok, látnivalók kötnek le jobban. A gasztronómiai kalandozásokat kedvelők pedig szintén keresik a jobbnál jobb városokat, éttermeket. De hogyan döntsük el, hogy merre is induljunk? Segítünk. UtazásOrigoBikiniben napozik Portugáliában Molnár Andihttp://www.life.hu/lifeutazas/20180603-bikiniben-napozik-portugaliaban-molnar-andi-tancosno-musorvezeto.htmlA táncosnő-műsorvezető Portugáliában nyaral és meg is osztott egy bikinis-napozós képet magáról. A 35 éves híresség bombaformában van. Mutatjuk. Utazás--A Mont Blanc felett helikopterezik Vajna Timihttp://www.life.hu/lifeutazas/20180324-a-mont-blanc-felett-helikopterezik-vajna-timi-timea.htmlVajna Tímea az Instagram-oldalára töltött fel fényképet arról, ahogyan a Mont Blanc felett helikopterezik. UtazásOrigoPraktikus tanácsok, ha kisgyerekkel indulsz nyaralnihttp://www.life.hu/lifeutazas/20180720-praktikus-tanacsok-ha-kisgyerekkel-indulsz-nyaralni-ezek-legyenek-nalad.htmlPelenkás gyermekkel nyaralni indulni? Igen! Egyre több család vág bele a nagy kalandba, csakhogy már az előkészületeknél érdemes szem előtt tartani, mit vigyünk magunkkal, vagy pakoljunk be a bőröndbe. A csöppség bármikor megéhezhet, megszomjazhat, előfordulhatnak vele kisebb-nagyobb „balesetek". A fél lakást persze nem cipelhetjük magunkkal, ám ha otthon felejtünk valami fontos dolgot, könnyen káoszba fulladhat a régóta várt utazás. Összegyűjtöttünk pár praktikus tanácsot, amelyek nélkül nem is érdemes felkerekedni a nagy kalandra. Utazás--Krakkó kulturális látnivalói és a lengyel gasztronómiahttp://www.life.hu/lifeutazas/20180614-krakko-kulturalis-latnivaloi-es-a-lengyel-gasztronomia-lengyelorszag.html10 millió ember nem tévedhet: évente ugyanis körülbelül ennyi turista választja Krakkót. Európa egyik legkedveltebb turisztikai célpontja megunhatatlan, a lenyűgöző történelmi épületektől a sokszínű lengyel gasztronómiáig számtalan okunk van rá, hogy legalább egyszer ellátogassunk ide. Ráadásul a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről már 1 óra alatt ott lehetünk. UtazásOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.