Bódi Sylvi hatalmas túrát tett, elképesztő élményben volt része

séta Anglia Bódi Sylvi utazás túra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Közösségi média nélkül életét Bódi Sylvi, ennek ellenére néhány élményt megoszt követőivel. Most Angliába utazott, ahol elképesztő túrát tett barátnőjével. 

"Csodálatos "kis" túrát adtunk be a barátnömmel. Zennorból gyalog mentünk át St.Ives-ba a part mentén haladva. A keskeny út 10 kilométer volt emelkedőkkel és lejtőkkel tarkítva. Végig az óceánnal párhuzamosan haladtunk, magasan, fenn a szirteken, ahonnan lélegzetelállító kilátásban volt részünk. Csodás tájakon haladtunk át! Mindenfelé vadvirágok, szeder bokrok és sok-sok zöld" - írta posztjában Bódi Sylvi, aki az utóbbi időben tudatosan távolodott el a közösségi médiától, néhány poszt erejéig azonban visszatér, hogy tudassa követőivel, hova utazik.

Úgy tűnik, tökéletes helyet talált ahhoz, hogy egy kicsit önmagára figyeljen, a festői Angliában jár. Azt is leírta posztjában, hogy a túrán egy lélekkel sem találkoztak, a biztonság kedvéért zseblámpát is vittek magukkal, félő volt ugyanis, hogy későn érnek majd haza. Így azonban a naplementét is volt alkalmuk megcsodálni.

Ilyen a világ egyik legnagyobb luxuhajója, az AIDAnovahttp://www.life.hu/lifeutazas/20180906-ilyen-a-vilag-egyik-legnagyobb-luxuhajoja-az-aidanova.htmlA világ egyik legnagyobb luxushajóján az utasok semmiben nem szenvednek hiányt: bárok, éttermek, változatos programok és élményfürdő is a rendelkezésükre áll. UtazásOrigoA nyár utolsó hétvégéjét is kihasználta Ördög Nóra és Nánási Pál: így romantikáztakhttp://www.life.hu/lifeutazas/20180905-a-nyar-utolso-hetvegejet-is-kihasznalta-ordog-nora-es-nanasi-pal.htmlGyönyörű helyen pihent Nánási Pál és Ördög Nóra: kihasználták a nyár utolsó hétvégéjét, hogy felkészüljenek az őszi pörgésre. UtazásOrigoDemcsák Zsuzsa elutazott: Bukarestbe ment a műsorvezetőhttp://www.life.hu/lifeutazas/20180905-demcsak-zsuzsa-elutazott-bukarestbe-ment-a-musorvezeto.htmlDemcsák Zsuzsa Instagram-oldalán tájékoztatta a követőit, hogy egy időre elhagyta az országot. UtazásOrigoŐsszel is ideális célpont Athén és a görög szigetvilághttp://www.life.hu/lifeutazas/20180830-osszel-is-idealis-celpont-athen-es-a-gorog-szigetvilag-utazas.htmlHa minden alkalommal összefacsarodik a szíved, amikor a Bazi nagy görög lagzit vagy a Mamma Miát nézed, és minden vágyad, hogy egy finom italt szürcsölgetve élvezhesd a hamisítatlan görög vendégszeretet, itt az ideje, hogy a tettek mezejére lépj! Nincs is nehéz dolgod, ugyanis ma már Athéntól Rodoszig több mint 30 görög városba juthatunk el Budapestről kényelmesen, repülővel. UtazásOrigoRongálás, lopás, medencébe vizelés: ez a legnagyobb bajuk a szállodáknak a vendégekkelhttp://www.life.hu/lifeutazas/20180901-rongalas-lopas-medencebe-vizeles-ez-a-legnagyobb-bajuk-a-szallodaknak-a-vendegekkel.htmlNégy szálláshelyből háromban már legalább egyszer előírást sértett a vendég, ezek közül a leggyakoribb a rongálás volt, ezt követte a szobába, apartmanba becsempészett nem fizető plusz vendég, míg harmadik helyen a lopás szerepel a statisztikák szerint - derül ki a Szállás.hu augusztusban végzett online felmérésből.UtazásOrigoMajka és Majoros Hajnalka gyermekeik nélkül utaztak romantikus nyaralásrahttp://www.life.hu/lifeutazas/20180831-majka-es-majoros-hajnalka-gyermekik-nelkul-utaztak-romantikus-nyaralasra.htmlSvájcba utazott Majka és Majoros hajnalka. Két kisfiukra addig Hajni húga vigyázott. Mint mondták: ugyanúgy szeretik egymást most is, mint kapcsolatuk elején, élvezték a kettesben töltött perceket. Utazás--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.