A tiltott Északi-Szentinel-szigetre utazott egy amerikai turista, valószínűleg meghalt

Forrás: Shutterstock -
halál turista Amerika Északi-Szentinel-sziget
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Életét veszthette az a 27 éves, amerikai turista, aki a világtól elzárt Északi-Szentinel-szigetre látogatott.

Még mindig vannak olyan kisebb szigetek, amelyek teljesen függetlenül működnek, és akiknek lakói nem szívesen látják a betolakodókat. Ilyen az Északi-Szentinel-sziget is, ahová a tiltás ellenére elutazott egy 27 éves amerikai turista. Az ott élők nyílzáporral és dárdákkal fogadják az idegeneket, ez a látogató sem járhatott jobban.

Nyílzáporral fogadják a betolakodókat a bennszülöttek Forrás: Shutterstock


Utoljára azok a halászok látták őt, akik kitették az Andamán- és Nikobár-szigetekhez tartozó terület közelében, november 16-án. A mintegy 60 négyzetkilométeres Északi-Szentinel-sziget India felügyelete alá tartozik, ám

ellenséges lakossága miatt mondhatni autonómiát élvez

- írja az MTI. A szentinelézek a világ egyik legelszigeteltebb népcsoportja, tagjai máig halászó, vadászó, gyűjtögető életmódot folytatnak. Rendkívül érzékenyek a behurcolt betegségekre, és ellenségesek is az idegenekkel. A szigetet és vizeit tilos megközelíteni.

Az őt szállító halászokat őrizetbe vették, és gondatlanságból elkövetett emberölés miatt ismeretlen tettesek ellen eljárást indítottak az ügyben.

Kihagyhatatlan erdélyi úti célok, amelyek nem csak nyáron szemkápráztatóakhttp://www.life.hu/lifeutazas/20181119-kihagyhatatlan-erdelyi-uti-celok-melyek-nem-csak-nyaron-szemkapraztatoak.htmlGyilkos-tó, Békás-szoros, Segesvár, Csíksomlyó – csupa olyan népszerű erdélyi úti cél, melyeket sokan szeretnének meglátogatni, vagy esetleg már meg is tették. Ám a legtöbben nyáron veszik célba a természeti kincseket és a sokszor többségében magyar lakta településeket. Mi most azt szeretnénk megmutatni, miért érdemes akkor elindulni, ha már kicsit hűvösebbre fordul az idő, és mi az a néhány dolog, amelyről az útikönyvek sem írnak. UtazásOrigoIszak Eszti Spanyolországba költözikhttp://www.life.hu/lifeutazas/20181119-iszak-eszti-spanyolorszagba-koltozik.htmlElhagyja az országot Iszak Eszti, akiről nem régiben derült ki, hogy újra szingliként él. Egészen Spanyolországig fog utazni, oda költözik Magyarországról. A miértekről a Miss Balaton partyján nyilatkozott.Utazás--Tenerifén szállodákat ürítettek ki, hatalmas vihar csapott lehttp://www.life.hu/lifeutazas/20181119-tenerifen-szallodakat-uritettek-ki-hatalmas-vihar-csapott-le.htmlTenerifén a brit turisták által különösen kedvelt szállodákat kellett kiüríteni a hétvégén. Hatalmas vihar csapott le, több mint 10 méteres hullámok zúdultak a partra. UtazásOrigoPucér turisták lepik el Ausztráliát – Fotók (18+)http://www.life.hu/lifeutazas/20181119-pucer-turistak-lepik-el-ausztraliat.htmlEgyre többen hódolnak a meztelen, természetes élvezetnek az Ausztráliában kalandozók közül. Instagramon mutatják meg, mennyire élvezik a pucér kirándulást. UtazásOrigoLenyűgöző drónfotókat készít Martin Sanchez fotós - Galériahttp://www.life.hu/lifeutazas/20181116-lenyugozo-dronfotokat-keszit-martin-sanchez-fotos.htmlMartin Sanchez hobbija a drónfotózás. Elképesztő képeket készít, amelyekből most mutatunk is párat! UtazásOrigoA tél egyik legkedveltebb úti célja: Thaiföldhttp://www.life.hu/lifeutazas/20181114-a-tel-egyik-legkedveltebb-uti-celja-thaifold.htmlA karácsony és a szilveszter sokak számára az év egyik kedvenc időszaka, de abban azért mindenki egyetért, hogy a csípős hideget és a latyakot szívesen mellőznénk ilyenkor. Eljátszottál már a gondolattal, hogy milyen lenne, ha idén a fenyő helyett mindenütt pálmafákat látnál, és a forró tea helyett forró homokról és jéghideg koktélokról szólna az ünnep? Összegyűjtöttünk néhány okot arra, hogy miért érdemes télen Ázsia felé venned az irányt. UtazásOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.