A légiutas-kísérők elárulták, mi az a két dolog, amit soha nem csinálnak a repülőn

pilóta paradicsom légiutas-kísérő beszélgetés biztonság nátrium paradicsomlé
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A légiközlekedésnél számos biztonsági előírást be kell tartani annak érdekében, hogy minden utas épségben érjen célt. Most légiutas-kísérők árulták el, hogy mi az a két dolog, amit soha nem tesznek a fedélzeten. 

A legtöbb utas a repülőgépeken arra figyel, hogy kényelmes legyen az útja, esetleg már a hazatérést tervezgeti, a személyzet viselkedését kevesen figyelik. Így azt is kevesen vehették észre, hogy a légiutas-kísérők adott időszakokban nem beszélnek egymással. A Daily Star cikke szerint azt is elárulták, hogy miért.

Titkokat árultak el a légiutas-kísérők Forrás: Shutterstock

A felszállás és a leszállás időszakában sem a kísérők, sem a pilóták nem beszélgetnek egymással. Ennek egyszerű oka van: a biztonság. Ez ugyanis a legrizikósabb az egész útban. Így, amikor 10 ezer láb, azaz nagyjából 3000 méteres magasság alatt vannak, teljesen csendben vannak.

A másik dolog, hogy soha nem isznak paradicsomlevet, de más, nátriumban gazdag ételeket is kerülnek. Ennek pedig az az oka, hogy a repülés alatt duzzanatot okoz a lábakban, különösen a bokában.

Egy madár bújt meg a Szingapúrból Londonba tartó gép utasai közötthttp://www.life.hu/lifeutazas/20190115-egy-madar-bujt-meg-a-szingapurbol-londonba-tarto-gep-utasai-kozott.htmlNem kevesebb mint 12 órás út alatt kellett osztoznia a business class utasainak egy madárral a Szingapúrból Londonba tartó járaton. Az utasok jól fogadták a jövevényt, a személyzet azonban annál kevésbé. Utazás--Egzotikus helyen nyaral Liptai Claudia és családjahttp://www.life.hu/lifeutazas/20190113-egzotikus-helyen-nyaral-liptai-claudia-es-csalad.htmlA műsorvezető férjével, Pataki Ádámmal, Marcival és Pankával egzotikus helyen nyaral. Clau megmutatta smink nélküli, napozás utáni arcát. UtazásOrigoTörökországban pihent Gáspár Bea: néhány kilót fel is szedetthttp://www.life.hu/lifeutazas/20190113-torokorszagban-pihent-gaspar-bea-nehany-kilot-fel-is-szedett.htmlTörökországban nyaralt családjával Gáspár Bea, ahol nem vonta meg magától a finom falatokat sem. Elárulta: fel is szaladt rá pár kiló. UtazásOrigoEbben a hotelben csak a 120 kiló felettiek szállhatnak meghttp://www.life.hu/lifeutazas/20190112-ebben-a-hotelben-csak-a-120-kilo-felettiek-szallhatnak-meg.htmlA mindenféle luxussal felszerelt szálloda első látásra pont úgy néz ki, mint az összes többi a Bahamákon, ám itt nem pihenhet mindenki. Ahhoz, hogy bebocsátást nyerjünk, 120 kiló felett kell lennünk. UtazásOrigoElképesztő mintát rajzol a jég – szemkápráztató a befagyott Bajkál-tóhttp://www.life.hu/lifeutazas/20190111-elkepeszto-mintat-rajzol-a-jeg-szemkapraztato-a-befagyott-bajkalto.htmlA világ legtisztább vizű tavának tartják a Bajkál-tavat, amely amikor befagy, valóságos varázslat helyszínévé válik. Lelátni szinte 40 méteres mélységbe is. Erről készített elképesztő képeket Kristina Makeeva fotós. UtazásOrigoBódi Sylvi elindította a saját videós csatornáját, ahol elképesztő kalandjait mutatja be – videóhttp://www.life.hu/lifeutazas/20190106-bodi-sylvi-elinditotta-sajat-videos-csatornajat-ahol-elkepeszto-kalandjait-mutatja-be-video.htmlBódi Sylvi az újévet saját videós csatornájával indította, amit követői már most imádnak. UtazásOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.