repülőgép baleset Malájzia feketedoboz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy héten belül befejeződhet a március 8-án eltűnt malajziai utasszállító repülőgép feketedobozainak keresése az Indiai-óceánon - közölte a kutatásban részt vevő hivatalok munkáját koordináló központ (JACC) a Reuters hírügynökséggel.

A víz alatti keresést leszűkítették egy tíz kilométer sugarú területre, ahol a feltételezések szerint az MH370-es járatának feketedobozaitól pulzáló jeleket észleltek április 8-án. A terület átfésülésével öt-hét napon belül végezhetnek kedvező időjárás esetén.

Forrás: AFP

A keresésben kulcsfontosságú amerikai robot-tengeralattjárót közben rekord mélységbe, 4695 méter mélyre bocsátották le. A Bluefin-21 nevű, hangradarral ellátott szerkezet mélységi korlátja eredetileg 4500 méter volt, a szakemberek azonban változtattak beállításán, mert a kutatás eddig nem vezetett kézzel fogható eredményre. A négymillió dolláros robot-tengeralattjáró eddig hat merülést teljesített, a legutóbbin készült felvételek elemzése még folyik - közölte a JACC.

A központ tájékoztatása szerint szombaton tizenegy repülőgépet és tizenkét hajót küldtek ki az eltűnt gép keresésére az ausztráliai Perth-től mintegy kétezer kilométerre nyugatra. A Malaysian Airlines Boeing-típusú gépének március 8-án veszett nyoma, miközben 239 emberrel a fedélzetén Kuala Lumpurból Pekingbe tartott.

Jelek jöttek az eltűnt maláj gépről?http://www.life.hu/news/20140409-jeleket-fogtak-a-kutatohajon-a-malaysian-airlines-boeing-777-es-tipusu-eltunt-utasszallitojarol.htmlAz eltűnt malajziai utasszállító repülőgép roncsai után kutató ausztrál hajó ismét egyértelmű jeleket fogott.News--Új fordulat a maláj gép ügyébenhttp://www.life.hu/news/20140401-megsem-az-volt-az-eltunt-malaj-gep-pilotajanak-utolso-szava-amit-korabban-mondtak.htmlKiderült, mégsem azok voltak a pilóta utolsó szavai, ami korábban a hivatalos verzióban szerepelt. News--Odaért egy hajó a maláj gép feltételezett roncsaihozhttp://www.life.hu/news/20140329-a-malaysia-airlines-gep-feltetelezett-helyere-erkezett-egy-hajo-de-alig-talalt-valamit.htmlA kínai hajóról látnak a vízen lebegő tárgyakat, de még nem tudni, hogy azok a repülőgép maradványai-e - tájékoztat az MTI-re hivatkozva az Origo. Egyelőre azonban nem sok mindent találtak...News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.