hegymászó Mount Everest interjú csúcstámadás oxigénpalack tragédia Klein Dávid alaptábor halálos serpa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Klein Dávidot az alaptáborban értük el műholdas telefonon, ahonnan exkluzív interjút adott a Life.hu újságírójának. A hegymászó hangja vidáman csengett és egyáltalán nem lehetett érezni rajta, hogy kedden már 7000 méteren járt a Himalája csúcsai között.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Klein Dávid oxigénpalack nélkül próbál feljutni az Everest csúcsára. A hegymászó már kissrácként arról ábrándozott, hogy egyszer a magas hegyeket ostromolja majd. Dávid legnagyobb álma megvalósulni látszik, és kedden már 7000 méterig jutott. Erről, valamint a nepáli oldalon történt tragédia után kialakult hangulatról is mesélt nekünk.

Forrás: Spar Everest Expedíció

Hogyan érzed magad a keddi 7000 méteres mászás után?

Jelen pillanatban olyan, mintha szárnyaim nőttek volna, nagyon boldog vagyok. Nem az volt a terv, hogy az előretolt alaptáborból felmegyek 7000 méterre az északi nyeregbe, de mászás közben olyan jól éreztem magam, hogy úgy gondoltam, nézzük meg, hátha megy elsőre a 7000. Természetesen lassú voltam még, ráadásul nagyon szeles odafent az időjárás, ezért nem tudtam gyorsan haladni. Viszont egyedül voltam az egész jégfalon, ami nagyon felemelő érzés volt.

A csúcstámadásra biztonsági tartalékba viszel magaddal oxigénpalackot, ha bármi gond merülne fel?

Az oxigénpalack egy elég robosztus eszköz. Négy literes üvegszálas tartály, ami 300 bárra fel van nyomva. Kellene még egy maszkot és egy nyomásátalakítót is vinni, ezért nem tervezem, hogy magammal viszek, mert csak akadályozna. Mivel szakállat is növesztettem, így nem igazán tudnám használni a palackot. Itt 5200 méter felett, a szakállas hegymászóról tudni, hogy „tisztán", azaz oxigénpalack nélkül mássza a csúcsokat.

Két csúcstámadást is tervezel, ha az első nem jönne össze. Van arra reális esély, hogy az első után sikerülhet feljutni?

Az a célom, hogy az első csúcstámadás sikerüljön. Igazából a második csúcstámadás a B-terv, ami azt jelenti, hogy ha esetleg az első nem sikerült, marad még annyi időm, hogy megpróbálkozzam még egyszer. Természetesen a második nekifutás sokkal nehezebb mind technikailag mind fizikailag. Ezen most nem is gondolkodom, mert remek formában indulok fel és bízom az akklimatizációmban.

Ha úgy érzed, veszélyes a helyzet, vissza tudsz fordulni a csúcs előtt akár 100 méterrel is?

Könnyű az alaptáborban azt mondani, hogy mindig betartom a szabályokat. Úgy ismerem magam, és most úgy érzem, hogy tudom tartani a magammal kötött megállapodásokat és remélem, ez most is így lesz.

Hogyan érintett téged a nepáli oldalon történt tragédia, amely 13 serpa életét követelte?

Lelkileg megérintett a dolog és sokat gondolkodtam rajta. Logisztikailag a mászás szempontjából nem érintenek a történtek. A mi serpáink között is vannak, akik elvesztették a rokonaikat és elutaztak Katmanduba, de ez a mi expedíciónkat nem befolyásolja.

Egyedül tervezed a csúcstámadást vagy lesz társad?

Egy nepáli hegymászóval Mingmával fogok együtt mászni. A tegnapi első körben ő eléggé fáradt volt, mert az előretolt alaptábort építette ki a többi serpával. Az biztos, hogy a csúcstámadáskor vele fogok mozogni, egyenlő arányban megosztozunk a terheken, míg ő palackot használ, én nem fogok.

Dávid kilátása az alaptábori sátrából Forrás: Spar Everest Expedíció

Hogy zajlik az alaptábori élet?

Ezer apró dologgal telik el a nap. Ami otthon megszokott, hogy a konnektorba bedugom a töltőt és feltölti a telefont, az itt sokkal nehézkesebb. Figyeljük az időjárási előrejelzéseket, elemezzük ezeket. A bőrömet próbálom rendbe hozni, mert az erős napsütéstől szétégett a bőrfelületem jelentős része. Inhalálnom is kellene, hogy ne száradjon ki a torkom, szóval nem unatkozunk egy percig sem. Ebben a pillanatban például olyan szél van kint, hogy Edina, az alaptábor-vezetőm tartja a sátor falát, nehogy ránk dőljön.

Látod már, mikor reális a csúcstámadás?

Az előrejelzések maximum 10 napra látnak előre, de már ez is elég bizonytalan. Most nagyon szeles az idő. Egyelőre a következő akklimatizációs kört tervezzük, aminek az a célja, hogy fent aludjak az északi nyeregben az 1-es táborban, aztán felállítsuk a 2-es tábort és elérjük a 7800 métert. Bizakodunk, hogy addigra csitul a szél.

Izgul érted otthon barátnő?

Jelenleg a szűk családom izgul értem. Ők már egy harcedzett család, sok mindent végigéltek velem. Bíznak abban, hogy mindig helyes döntéseket hozok.

Tudtad?

Klein Dávid gyerekként is arról álmodozott, hogy csúcsra tör, ezért egy albumba gyűjtötte a hegymászokról készült képeket, kártyákat. A jövő hegymászói a Spar Hegymánia matricás albumába gyűjthetik a képeket és ismerkedhetnek a magas hegyek és a hegymászók világával.

Klein Dávid 7000 méteren!http://www.life.hu/news/20140422-klein-david-hegymaszo-mar-7000-meteren-jart-a-mount-everesten-ez-azt-bizonyitja-jol-halad-az.htmlRemek hírek érkeztek a Mount Everest csúcsára készülő Klein Dávidról, aki jól halad az akklimatizációval és már 7000 méteres magasságban is járt. News--Elérte a Mount Everest alaptáborát Klein Dávidhttp://www.life.hu/news/20140415-klein-david-hegymaszo-elerte-a-mount-everest-alaptaborat.htmlKlein Dávid bár enyhe fejfájással és légszomjjal küzdött, most érkezett a friss hír, hogy sikerült elérnie a Himalája alaptáborát.News--Így edz Klein Dávid az Everestrehttp://www.life.hu/ez-zsir/20140402-klein-david-hegynmaszo-kulonleges-edzesporgrammal-keszul-a-vilag-legmagasabb-hegycsucsara-az.htmlA hegymászó elárulta különleges edzésprogramját, amely segíti abban, hogy sikerüljön megmásznia a világ legmagasabb csúcsát.Ez Zsír!--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.