100 évig élnek a most született babák?

Forrás: Flickr/theothernate -
életkor átlagéletkor statisztika csecsemő amerikai járványügyi hivatal
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az amerikai járványügyi hivatal számításai szerint a 2009-ben született emberek várható átlagéletkora 86–90 év lesz, a statisztikák alapján pedig azoknak, akik 2014-ben születnek, nagyjából a fele megéri majd a következő évszázadot - írja az Origo.    

A húsz évnél fiatalabbak halálozási aránya egészen alacsony lesz, ők legfeljebb balesetek, fegyverek vagy kábítószer miatt halnak meg.

Forrás: Flickr/theothernate

Minden százezer, 1900-ban született ember közül mindössze 13-an érték meg a századik életévüket. Az 1950-ben születettek közül becslések szerint már 199-en fognak száz évig élni. Az amerikai járványügyi hivatal pedig úgy számol, hogy minden százezer emberből, aki 2009-ben született, 2056 fogja megünnepelni a századik születésnapját is.

Bezúzták Győzike lopott logós lemezeithttp://www.life.hu/bulvar/20140512-a-tv2-edes-eletenek-kamerai-elott-zuztak-be-gaspar-gyozo-lemezeit.htmlAz elmúlt héten arról írtunk, hogy Győzikét jogtalan logóbitorlás miatt kirúgta az TV2. Mondjuk már akkor sem hittük, hogy ez így is van, de legalább volt egy kis "hájp" Győzike és a szépen lassan unalomba fulladó Édes Élet körül. Bár hogy ettől több nézője lett-e a műsornak, arra azért nem fogadnánk. TV + BulvárOrigoIlyen volt Conchita, mielőtt "szakállas nő" lett!http://www.life.hu/bulvar/20140512-az-eurovizios-dalfesztival-gyoztese-az-osztrak-conchita-wurst-igy-nezett-ki-mielott-szakallas-no.htmlConchita Wurst eurovíziós győzelme nem kicsit osztja meg az embereket. Ám így vagy úgy, a születésekor Thomas Neuwrith-ként anyakönyvezett, ma leginkább szakállas nőként emlegetett Conchitával van tele a net.TV + BulvárOrigoConchita Wurst győzött, Kállay-Saunders András az ötödik lett az Eurovíziónhttp://www.life.hu/bulvar/20140511-a-2014-es-eurovizios-dalfesztival-gyoztese-az-osztrak-conchita-wurst-lett-kallay-saunders-andras-az.htmlVéget ért az Eurovíziós Dalfesztivál. Az előrejelzések nem sokat tévedtek, Kállay-Saunders András az ötödik lett, a "szakállas nő" pedig a dobogó legfelső fokára állhatott. TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.