Oláh Ibolya koncertek szórakozás turné énekesnő szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nincs könnyű helyzetben a remek hangú énekesnő, akit úgy tűnik egymás után érnek a csapások. Tavaly márciusban a menedzsere szakított vele, és lemezszerződését is felbontotta, tavaly decemberben színházi szerepét vették vissza, mert nem járt be a próbákra -írta a Blikk.

Bár tíz napja még a nagykállói Sörfesztiválon Ibolyával együtt lépett fel a zenekar, pár nap múlva a Karmapirin Ibolya helyett az ex megasztáros Szakos Andreával koncertezik Tusványoson.

Forrás: Facebook

Az együttes facebook oldalán adott hírt az énekesnővel történő szakításról, illetve Zombor Szabolcs, az együttes vezetője a Kelet Magyarország hasábjain árult el néhány részletet, amiből kiderült, hogy ők kezdeményezték Ibolya távozását.

Ibolya szintén a közösségi oldalon, igen szűkszavúan válaszolt a helyzetre:

"Rájöttünk, nincs közös jövőnk. Sem szakmailag, sem emberileg nem egyeztek az értékeink, elképzeléseink – írta Ibolya, és az aggodalmaskodó bejegyzésekre válaszul hozzátette. – Elkezdtem dolgozni az új dalaimon. Igyekszem nem eltűnni, és mihamarabb színpadra állni."

A Facebook oldalról azért az is kiderül, sokan remélik, hogy így lesz, hogy Oláh Ibolya, akinek rendkívül nehéz gyerekkora volt, végre kikerül a kudarc-szériából.

Oláh Ibolya meghízotthttp://www.life.hu/ez-zsir/20140409-az-rtl-klub-x-faktoranak-enekesnoje-krasznai-tunde-toth-vera-koncertjen-a-meghizott-olah-ibolyaval.htmlKrasznai Tünde Tóth Vera koncertjén járt, ahol a Facebookra posztolt fotó tanúsága szerint Oláh Ibolya is csatlakozott hozzájuk. Ez Zsír!OrigoÚj esélyt kap Oláh Ibolyahttp://www.life.hu/bulvar/20130922-a-tv2-megasztarjaban-feltunt-enekesno-olah-ibolya-a-magyar-szinhazban.htmlNem tűnt el végleg a magyar zenei életből Oláh Ibolya - tudta meg a Vasárnapi Blikk. Lapinformációk szerint az egykori megasztáros a Magyar Színházban a Vérnász című Federico García Lorca-darabban áll színpadra.TV + BulvárKétkezi melós lesz Oláh Ibolyahttp://www.life.hu/bulvar/20130625-olah-ibolya-enekesno-nem-kell-a-szponzoroknak-most-szakmat-tanul.htmlSzakmát tanul Oláh Ibolya. Az egykori megasztáros negyedik lemeze áll, szponzorok nélkül ugyanis nem tudja befejezni.TV + Bulvár

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.