Sportszerűen viselkednek a bahreini szultán Budapesten versenyző fiai

Forrás: Origo -
Budapest Bahrein Ironman triatlon
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy arról korábban a Life.hu besszámolt, versenyzőként indul a szombati Ironman 70.3 Budapest triatlonversenyen a bahreini szultán három fia is. Közel 50 testőr kíséri őket, és vagy félmilliárd forintot költenek nálunk. További érdekességeket is megtudtunk róluk.

"Magángéppel érkeztek, a versenyhelyszínen külön sátrat és ellátást kértek, de az efféle igényeik költségeit megtérítik. Bár érzékeltetik, hogy hova tartoznak, nem arrogánsak, a nevezésnél például Nasszer bin Hamad al-Kalifa végigállta a sort, noha mondtuk neki, hogy soron kívül is intézheti a nevezést. Úgy tűnik, igyekszik azért sportolóként viselkedni" - mondta el az Origónak egy, a verseny szervezésére rálátó forrás.

Forrás: Origo

A három herceg közül a legidősebb, Nasszer bin Hamad al-Kalifa, aki mellesleg a bahreini olimpiai bizottság elnöke, számít igazán komoly versenyzőnek. A jelenlegi sorozatban két amerikai, egy dél-afrikai, egy fülöp-szigetei és egy berlini versenyen is ott volt, ezeken a 3. és a 27. hely között végzett a saját korcsoportjában (25-29 év), elég vegyes időeredményekkel. További érdekesség a hercegekről és a budapesti versenyről kiderül az Origo cikkéből.

Nem szexelt vele a sztriptíztáncos, ezért rendőrt hívotthttp://www.life.hu/news/20140822-rendort-hivott-amiert-nem-akart-vele-lefekudni-a-sztriptiztancos.htmlEgy kisebb vagyonért már elvileg jár a szex is a táncon túl, nem? Hát, nem.News--Egy 99 éves néni, aki minden nap varr egy ruhát a szegény gyerekeknekhttp://www.life.hu/news/20140822-egy-99-eves-neni-aki-minden-nap-varr-egy-ruhat-a-szegeny-gyerekeknek.htmlLátott egy dokumentumfilmet, ezért úgy gondolta, segíteni fog. Lilian Weber már túl van a 840. ruhán.NewsOrigoHa ezt a videót megnézed, azonnal szeretnél majd egy kiskutyáthttp://www.life.hu/news/20140822-cuki-videon-egy-francia-bulldog-kiskutya-aki-leugrik-az-agyrol.htmlMegtaláltuk a tökéletes videót augusztus utolsó előtti péntekjére. Rocky, a nyolchetes francia buldog nagyon szeretne gazdája kezébe ugrani - egy ágyról. A próbálkozásai imádnivalóak. Nem is fűznénk ehhez többet.News

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.