Kim Kardashian, a múzsa – Pucér fenekű egyetemisták kavarják a port

Forrás: www.tab.co.uk -
Kim Kardashian fotó pucér meztelen diák fenék Cambridge-i Egyetem verseny hallgató
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ki gondolta volna, hogy a világ egyik legnívósabb felsőoktatási intézménye, a Cambridge-i Egyetem diákjai is tudják borzolni a kedélyeket? És legalább olyan jól csinálják, mint Kim Kardashian.

Valószínűleg Kim Kardashian meztelen pózolásának is köze volt ahhoz, hogy a Cambridge-i Egyetem huncut diákjai hosszú idő után ismét úgy döntöttek, megmérettetik pucér hátsójukat. Ó, de még mennyire!

Forrás: www.tab.co.uk

Bizony, a világ egyik leghíresebb felsőoktatási intézményének zsenijei két tanulás között fotózták le magukat a legváltozatosabb helyszíneken és helyzetekben, egyikük éppen úgy, ahogyan annak idején a valóságshowsztár is tette a Paper magazin hasábjain. Ám a legtöbben ennél jóval szemérmesebbek voltak: akadt, aki az iskola területén, mások a kollégium tetején, egyesek pedig egy zavart bika előtt vetkőztek le a „Cambridge legjobb feneke" névre átkeresztelt verseny kedvéért.

A „megmérettetés" legjobbjainak hat lány és hat fiút választottak, az ő képeiket a The Tab egyetemi újság tette közzé. Amennyiben ízelítőnk nem volt elég, – elvégre miért is lenne? – kattints ide a további képekért.

Nemsemleges mosdókat alakítanak ki egy egyetemen http://www.life.hu/news/20141001-nemsemleges-mosdokat-alakitanak-ki-a-kaliforniai-egyetemen-a-transznemu-diakok-szamara.html Ezt is megéltük: az Egyesült Államokban először transznemű diákok számára alakítanak ki mellékhelyiségeket a Kaliforniai Egyetemen. News Origo Megvan a legjobb egyetemek listája http://www.life.hu/bulvar/20131126-az-eotvos-lorand-tudomanyegyetem-a-budapesti-corvinus-egyetem-a-szegedi-tudomanyegyetem-a.html Ismét az Eötvös Loránd Tudományegyetem végzett a HVG felsőoktatási rangsorának élén, a karok versenyében a bölcsészettudományi, orvostudományi és gazdasági karok vezetnek. TV + Bulvár Tilos a mély dekoltázs a kaposvári egyetemen http://www.life.hu/bulvar/20131003-a-kaposvari-egyetemen-betiltotta-a-rektor-a-mely-dekoltazst.html A kaposvári egyetem rektora úgy döntött, nincs mellmutogatás a tanintézet falai között. TV + Bulvár

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.