Szívszorító képek: rákbetegsége után először szoptatja kisfiát az anya

Forrás: Facebook/Kae Murray photography -
mellrák fotó szoptatás szívszorító Szoptatásért Magyar Egyesület
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Előrehaladott terhesként tudta meg az amerikai hölgy, hogy mellrákkal küzd.

Rettenetes dilemmával kellet megküzdeni egy amerikai asszonynak, mikor terhes lett, ugyanis a várandóssága idején derült ki, mellrákkal küzd. A nőnek döntenie kellett: vagy aláveti magát a kemoterápiának és a műtétnek, amivel a szíve alatt hordott csöppséget veszélyezteti, vagy pedig annyira elhatalmasodhat rajta a betegség, hogy mire a kezelésre kerül a sor, már késő lesz.

Forrás: Facebook/Kae Murray photography

A kismama úgy döntött, aláveti magát a műtétnek, majd eltávolítottál az egyik mellét. A terhessége 36. hetében pedig megindították nála a szülést, és ezt követően kezdte meg a kemoterápiás kezelést.
Egy floridai fotós, Kate Murraya fotón azt a különleges pillanatot kapta lencsevégre, amikor az elgyötört édesanya, oly sok nehéz döntés, és megannyi megpróbáltatás után életében először megszoptathatta gyermekét.

Forrás: Facebook/Kate Murray photography

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.