A Vodafone felfüggeszti a TV2-n tervezett hirdetéseit - Tiltakoznak az erőszak ellen

Forrás: AFP/Tobias Schwarz -
TV2 erőszak Vodafone Éden Hotel 3 Éden Hotel
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Vodafone Magyarország is tiltakozik az Éden Hotel április 24-i adásában látható jelenetek, illetve a csatorna történtekhez való hozzáállása ellen. A cég sajtóközleményben foglalt állást, és közölte: felfüggesztették a hirdetéseket, amelyeket a TV2-re terveztek. 

Az óriáscég a NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen) Egyesülettel karöltve, a „Vodafone a nők biztonságáért" program keretében vesz részt a női jogok védelmezésében. Kötelességüknek érzik, hogy megszólaljanak az ügyben.

Forrás: AFP/Tobias Schwarz

"A cég állást foglal az erőszak minden formája ellen, és az emberi jogok védelme, valamint az ezekkel kapcsolatos európai normák betartása érdekében" - olvasható a közleményben. - "A Vodafone Magyarország vállalati etikai kódexe nem engedi meg, hogy üzleti kapcsolatot tartson fenn olyan cégekkel, akik ezen normákat nem tartják be. Ezért, mint az egyik legnagyobb magyarországi hirdető kijelenti, hogy a TV2-n új kampányt nem indít, a jelenleg tervezett kampányai előkészítését pedig felfüggeszti mindaddig, amíg a csatorna által ígért, az üggyel kapcsolatos belső vizsgálatának eredményét transzparens módon nyilvánosságra nem hozza, és világos állásfoglalásban nem garantálja, hogy a jövőben műsoraiban a női jogokat maximális tiszteletben tartja és tartatja, valamint mindent megtesz az ezzel kapcsolatos törvények és etikai normák betartása és betartatása érdekében."

Ahogyan arról korábban a Life.hu is beszámolt: a biztosítékot sokaknál az Éden Hotel pénteki adása verte ki, melyben Éden Gábor szexuálisan zaklatta Éden Nórit, aki minden erejével próbálta elhárítani a férfi közeledését. Már a médiahatóság és a TV2 is vizsgálja, hogy történt-e erőszakos közösülésre irányuló próbálkozás a műsorban,.

Gyászol A Gyűrűk Ura stábja - Elhunyt a nagy sikerű trilógia operatőrehttp://www.life.hu/news/20150428-andrew-lesnie-a-gyuruk-ura-trilogia-oscar-dijas-operatore-elhunyt-szivrohamban.htmlSzívrohamban, ötvenkilenc évesen hunyt el a nagysikerű A Gyűrűk Ura-trilógia és A hobbit trilógia Oscar-díjas operatőre, Andrew Lesnie – írja az MTI.NewsOrigoElég menő most kutyának lenni Madridbanhttp://www.life.hu/news/20150428-kutyak-mehetnek-templomba-madridban.htmlA The Local spanyol nyelvű lap hívta fel az emberek figyelmét, hogy Madridban létezik egy templom, ahol nem csak, hogy lehet gyónni iPaddel, és van wifi, de kutyák is bemehetnek. NewsAFPMegható bejegyzéssel búcsúzott partnerétől Ellen Pompeohttp://www.life.hu/news/20150428-ellen-pompeo-meghato-bejegyzessel-bucsuzott-patrick-dempsey-grace-klinika-sorozatbeli-karakteretol.htmlA Grace klinika sztárja a Twitteren hálálta meg rajongóinak az eddigi támogatást és reméli, továbbra is követni fogják a sorozat főszereplője, Meredith életét.News--Még a nyálunk is kicsordul - ilyen egy élethű ételszoborhttp://www.life.hu/news/20150428-meg-a-nyalunk-is-kicsordul-elethu-etelszobrokat-keszit-egy-muvesz-new-yorkban.htmlEgy New York-i művész készíti az ínycsiklandozó szobrokat, amikbe bárki szívesen beleharapna.NewsNorthfotoViharos szél és sok eső - ez vár ránk a hétenhttp://www.life.hu/news/20150428-idojaras-viharos-szelre-es-sok-esore-figyelmeztetnek.htmlA viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki keddre a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.News--95 éves korában elhunyt Jayne Meadows Cotterhttp://www.life.hu/news/20150428-jayne-meadows-cotter-szineszno-es-musorvezeto-meghalt.htmlKaliforniai otthonában érte a halál Jayne Meadows Cottert, a legendás tévésztár, Steve Allen özvegyét.News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.