Kidobták a szoptató anyát a Nyugati téri Mekiből

Forrás: Illusztráció -
flashmob szoptatás Nyugati tér szombat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy anya engedélyt kért a Nyugati téri McDonald's étteremben, hogy megszoptathassa gyerekét, de a biztonsági őr kitessékelte onnan, főnöke utasítására. Péntekre szoptató anyukák szerveznek flashmobot a gyorsétteremhez. 

Egy biztonsági őr kiküldött egy szoptató anyát a Nyugati téri McDonald's-ból.

Forrás: Illusztráció

„Ez itt nem elfogadott tevékenység" - tegnap ezekkel a szavakkal zavarta ki a Nyugati téri McDonald's étteremből a biztonsági őr a négyhónapos baba édesanyját, aki szoptatás előtt még engedélyt is kért az egyik dolgozótól. Miután kérdésére elfogadó választ kapott, félrevonult az egyik sarokba, és hozzálátott gyermeke megetetéséhez, azonban pillanatokon belül odalépett a biztonsági őr, és kérdőre vonta. Az édesanya hivatkozott rá, hogy az egyik éttermi dolgozó „hozzájárult" a dologhoz. A biztonsági őr ugyanakkor közölte, hogy az étterem vezetője elé kell vinnie a dolgot. Nem sokkal később visszatért azzal, hogy „ez itt nem elfogadott tevékenység", és a megalázott anyukát gyermekével együtt kitessékelte. A nő panaszt írt a vezetőségnek, választ még nem kapott -írja a Jól-Lét Alapítvány Facebook oldalán.

Te szoptatnál nyilvános helyen?

A környezet legyen megengedőbb, vagy az anyukák vonuljanak el, ha meg szeretnék etetni gyermeküket? A Life.hu nyilvános szoptatás kérdéseiről szóló cikkét ide kattintva olvashatod.

A Facebookon flashmobot szerveztek, amelyhez több, mint 200 nő csatlakozott. Nagy valószínűséggel pénteken, azaz ma vonulnak nyilvánosan szoptatni az anyukák a gyorsétteremhez.

Te hogy állsz a nyilvános szoptatáshoz?

Döbbenetes! Az utcán köthet ki Faludy György hagyatékahttp://www.life.hu/news/20150522-faludy-gyorgy-kolto-hagyateka-az-utcara-kerulhet-faludy-fanni-eladosodott.htmlEgy 40 négyzetméteres panellakásban tárolja a költőgéniusz személyes ereklyéinek egy részét az özvegye, Faludy Fanny. A relikviák döntő többségének ugyanakkor nincs helye, így félő, hogy azok az utcán kötnek ki.News--Megöltek egy egyedül élő asszonythttp://www.life.hu/news/20150521-megoltek-egy-egyedul-elo-asszonyt-fehergyarmaton.htmlMegöltek egy egyedül élő asszonyt az otthonában Fehérgyarmaton - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata a rendőrség honlapján csütörtökön.NewsOrigoKim Kardashian és David Duchovny bohócorral jótékonykodikhttp://www.life.hu/news/20150521-kim-kardashian-es-david-duchovny-bohocorral-jotekonykodik.htmlSok híresség között Kim Kardashian és David Duchovny is csatlakozotta a „Red Nose Day” elnevezésű kezdeményezéshez, amellyel szegény gyermekeket támogatnak.News--Napi szexi! Patrick Schwarzenegger irtó jó pasihttp://www.life.hu/news/20150521-patrick-schwarzenegger-arnold-schwarzenegger-fia-nagyon-szexi-pasi.htmlArnold Schwarzenegger fia ugyanolyan szívtipró lett, mint az apja – a kettő együtt pedig csak hab a tortán.News--Dzsudzsák Balázs miatt dugult be a Lánchídhttp://www.life.hu/news/20150521-dzsudzsak-balazs-a-dinamo-moszkva-focista-a-lanchidon-robbant-le-autojaval.htmlDzsudzsák Balázs valószínűleg sokat csuklott szerda délután, a Dinamo Moszkva sztárfocistája ugyanis az egész Lánchíd forgalmát megbénította autójával. News--Jó hír! Új részekkel jelentkezik a Virágkonyha Halmos Monikávalhttp://www.life.hu/news/20150521-uj-reszekkel-jon-a-lifenetworkon-a-viragkonyha-halmos-monikaval.htmlHamarosan új, izgalmas receptekkel jelentkezik a LifeNetwork műsorán a Virágkonyha, a Life.hu sztárszerzőjével, Halmos Monikával. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.