Szeretnél havi 1 milliót keresni? Sétáltass kutyát Londonban!

Forrás: Thinkstock -
kutyasétáltatás millió London álom
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A legújabb brit kutatások rátaláltak az álommunkára: a profi kutyasétáltatók ugyanis havi 1 millió forintot simán megkeresnek. Ez pedig jóval több, mint a brit átlagfizetés.

A kutyasétáltatók egy órára egy kutyáért nagyjából 6 ezer forintnak megfelelő összeget kapnak. A szakmabeliek nagyjából 13 kutyát sétáltatnak néhány órán keresztül egy nap. Így pedig simán összejön az álomfizetés.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

Ha a kutyasétáltatás nem jön be, az állatovin is megéri elgondolkodni, ahová napközben adják be a gazdik kisállataikat. Óránként 10 ezer forintot ugyanis ezért is simán el lehet kérni.

Luke Winchester kutyasétáltató nyilatkozott is a Standard nevű brit lapnak: „20 éve Londonban élek, az első 15-ben ingatlanügynökként dolgoztam, és vezető beosztásba kerültem. Egyszer csak ráeszméltem, hogy a kutyasétáltatással sokkal nagyobb szabadságom lenne, ráadásul ugyanannyi pénzért. Egyértelmű volt, hogy váltok.”

Azért nem könnyű topkategóriás kutyasétáltatónak lenni. A királyi parkokba bejutni például engedélyek nélkül nem megy, és oda csak 4 kutyát lehet bevinni egyszerre.

Kis, szőrös állat a boldogság titka

Roppant népszerűek, és nagyon sokan osztják meg az internetre felkerülő cuki kis állatfotókat, videókat. Így tesz gyakran a Life.hu is. A kedves és esetlen apró szőrpamacsok láttán szinte mindenkinek mosolyra húzódik a szája. Jó velük kezdeni egy napot, és még jobb, ha otthon is vár rád egy kisállat! Olvasd el a Life.hu cikkét!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.