Megvan az ötmilliárd forint tulajdonosa – jelentkezett a lottónyertes

Forrás: Thinkstock -
nyertes győztes Szerencsejáték Zrt. nyeremény lottó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szerencsés május közepén vitte el minden idők második legnagyobb lottónyereményét. A nyertesről néhány információt már közölt a Szerencsejáték Zrt.

Májusban a 18, 55, 56, 83, 90 – számokkal nyert valaki 5 049 127 895 forintot az ötös lottón. A szerencsés játékos kiléte ugyan nem derült ki, de a Pénzcentrum megtudott néhány információt arról az emberről, aki nemrég felvette a nyereményét – írja az Origo.hu.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

A legújabb magyar milliárdos ugyanis kitöltötte a Szerencsejáték Zrt. nagynyertes kérdőívét, így néhány érdekesség kiderült a róla. Íme:

Volt már nagyobb nyereménye.
Eddig éppen ki tudott jönni a havi jövedelméből.
A nyereményéből először egy újabb lottót fog vásárolni.
Hármat toppant, mielőtt belép a lottózóba.
Egyedül játszott.
Magyarországon marad, de másik településre költözik.
Megtartja jelenlegi munkahelyét.
A nyereményét befekteti, és ehhez szakember segítségét fogja kérni

A titokzatos személy ahhoz nem járult hozzá, hogy a játékszervező megadja, az ország melyik területén, városában él, és hol adta fel a nyertes szelvényt.

A nap videója: így tüntet jógázó gazdája ellen a macskahttp://www.life.hu/news/20150706-a-macskat-hidegen-hagyja-hogy-gazdaja-jogas-videot-szeretne-kesziteni-es-betelepszik-a-kepbe.htmlA szemfüles cirmost nem érdekelte, hogy gazdija jógapózban szeretett volna magáról videót készíteni.News--Kiderült, kik a legmenőbb magyar "szelfisztárok"http://www.life.hu/news/20150701-berki-krisztian-dukai-regina-levai-adrienn-a-legnepszerubb-magyar-szelfisztarok.htmlNyilvánosságra kerültek az első Magyar Instagram Körkép egyáltalán nem meglepő eredményei. Az is kiderült, ki a legtrendibb celebkirály.News--Kristin Davis kapcsolta fel az Empire State Building fényeit New Yorkbanhttp://www.life.hu/news/20150622-kristin-davis-a-sex-es-new-york-sztarja-kapcsolhatta-fel-az-empire-state-building-fenyeit-new.htmlA Szex és New York sztárjának különleges élményben volt része: ő kapcsolhatta fel New York legmagasabb épületének fényeit.News--Jön a hidegfront! Figyelmeztetést adtak kihttp://www.life.hu/news/20150707-heves-zaporok-es-zivatarok-miatt-16-megyere-adott-ki-figyelmeztetest-az-omsz.htmlHeves záporokkal és zivatarokkal érkezik az enyhülést hozó markáns hidegfront.News--Jégvarázs-torta a javából! Ilyen csúnyát még nem láttálhttp://www.life.hu/news/20150707-elrontott-jegvarazs-torta.htmlNem fogod elhinni, ha eláruljuk, hogy egy tortakészítő szerint kit ábrázol az alább látható édesség. News--"Embertelenül bántak velünk" - Szervezetlenség és fejetlenség az RTL Klubnálhttp://www.life.hu/news/20150707-szervezetlenseg-es-fejetlenseg-az-rtl-klubnal-a-hungarys-got-talent-musorban.htmlA nyugat.hu információi szerint embertelen körülmények várták a szombathelyi kötélugró csapatot az RTL Klub tehetségkutatójában. Úgy tudni, egy légkondicionálatlan helyiségben kellett 12 órát várakozniuk Hungary's Got Talent előválogatóján.NewsFotó: Zsigmond László/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.