Még mindig balesetveszélyes az utca, ahol Rékasi Károly ütközött

Forrás: MTI/Máthé Zoltán -
baleset Barátok közt RTL Klub Rékasi Károly
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Annak ellenére, hogy az ott élők már korábban kérvényezték, hogy azon az útszakaszon, amelyen Rékasi Károly is balesetet szenvedett egy hete, szállítsák lejjebb a megengedett maximális sebességet és létesítsenek kijelölt gyalogátkelőhelyeket, érdemi változás nem történt. 

Még mindig veszélyes a 22. kerületben a Háros utca és a Gyöngyszem utca kereszteződése, melynél egy hete szenvedett súlyos motorbalesetet, Rékasi Károly, amikor egy autóssal ütközött össze. Az útszakaszt egyébként a Bors információi szerint a helyiek is veszélyesnek ítélték, és már hónapokkal ezelőtt kérvényezték, hogy korlátozzák a maximális sebességet 40-re, valamint létesüljenek kijelölt gyalogátkelőhelyek. Változásra azonban nem került még a balesetet követően sem sor - számolt be a lap.

A baleset helyszíne Forrás: Polesz Ábel

A motorbaleset körülményeivel kapcsolatban egyébként nyomozás indult közúti baleset gondatlan okozása miatt; az ügynek egyelőre nincs gyanúsítottja.

Ahogyan arról korábban a Life.hu is beszámolt: Rékasi Károly múlt kedden szenvedett súlyos motorbalesetet, amikor egy autóssal ütközött össze. Szerdán az RTL Klub hivatalos közleményt adott ki, amelyben az állt: a színész állapota stabil és már eszméleténél van.

Életveszélybe került Susan Boyle - Telefonos fenyegetéseket kapotthttp://www.life.hu/sztarok/20150706-susan-boyle-enekesnot-egy-ferfi-fenyegette-telefonon.htmlA tehetséges énekesnőt egy vallási fanatikus zaklatta telefonon; a férfi többször megfenyegette Susan Boyle-t. TV + Sztárok--Kasza Tibor a Rékasi-ügyről: "Konkrétan nem találok szavakat"http://www.life.hu/sztarok/20150702-kasza-tibor-musorvezeto-rekasi-karoly-baleseterol-nyilatkozott.htmlNem tudta szó nélkül hagyni a műsorvezető Rékasi Károly balesetét és az azt körülvevő fokozott médiafigyelmet. TV + Sztárok--Így szorít az utca embere Rékasi Károlynak – Megható videó!http://www.life.hu/sztarok/20150704-igy-szorit-az-utca-embere-rekasi-karolynak-meghato-video.htmlA legfrissebb hírek szerint a színész, akinek felépüléséért az egész ország drukkol, pénteken elhagyta az intenzív osztályt, és átkerült a Honvédkórház traumatológiai osztályára. Ezért a Life.hu egy különleges videót készített Károlynak!TV + Sztárok--Kikerült az intenzívről Rékasi Károlyhttp://www.life.hu/drlife/20150704-rekasi-karoly-szinelsz-sulyos-motorbalesete-utan-kikerult-az-intenziv-osztalyrol.htmlA színész, aknek felépüléséért az egész ország drukkolt, pénteken elhagyta az intenzív osztályt, és átkerült a Honvédkórház traumatológiai osztályára.Dr. LifeFotó: Hámori Zsófia/Life.huEgymásnak adja a kilincset Pikali és Détár Rékasi Károly betegágyánál http://www.life.hu/sztarok/20150701-rekasi-karolyt-az-rtl-klub-baratok-kozt-szineszet-nok-gyuruje-veszi-korbe-az-korhazi-agyanal-detar.htmlA Honvéd Kórházban volt felesége, Détár Enikő is meglátogatta a színészt, aki kedden súlyos motorbalesetet szenvedett.TV + SztárokA József Attila színház visszavárja Rékasi Károlyt - "Amíg nincs információm a felépülési idejéről, addig nem tudok mit mondani"http://www.life.hu/sztarok/20150702-rekasi-karolyt-szineszt-a-jozsef-attila-szinhazban-visszavarjak-kollegai-nemcsak-karoly-nyilatkozott.htmlA színház direktora, Nemcsák Károly reméli, kollegája a nyári szünet végére rendbe jön és az őszi évadban már számíthatnak rá.TV + SztárokFotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.