Megszólalt Lagzi Lajcsi szabadon engedett felesége

Fotó: Szabó Gábor - Origo -
Galambos Lajos Lagzi Lajcsi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy hírül adtuk, pénteken 16 óra után a Budapest Környéki Törvényszék pénteken megszüntette Galambos Lajos feleségének előzetes letartóztatását, és elrendelte szabadlábra helyezését, ugyanis a másodfokú bíróság indoklása szerint G. B. esetében hiányzik a szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény megalapozott gyanúja.

A háromgyermekes édesanya a Blikknek nyilatkozott a szabadulása után. "Most semmi más nem számít, mint hogy a gyermekeimmel lehessek, hogy megbeszéljünk mindent, és hogy mindenben támogassam a férjemet, akit meggyőződésem szerint ártatlanul gyanúsítanak" - mondta.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az üggyel kapcsolatban a védőügyvéd is nyilatkozott a lapnak: "Ügyfelem orvosi dokumentációját már az első előzetes tárgyalásnál becsatoltuk, de akkor a bíróság úgy ítélte meg, hogy mindez nem elegendő ahhoz, hogy ne helyezzék előzetes letartóztatásba. Tovább folytatom a munkámat, hiszen meggyőződésem, hogy mindaz, amivel vádolják Galambos Boglárkát, az nem megalapozott, nem követett el semmilyen bűncselekményt" – jelentette ki.

Ismét leállt a Facebook - Pár napon belül ez a második esethttp://www.life.hu/news/20150928-leallt-a-facebook.htmlAkárcsak csütörtökön este, hétfőn 21 óra után is leállt a közösségi oldal. NewsThinkstockNagy bejelentést tett a NASA: Folyékony víz nyomaira bukkantak a Marsonhttp://www.life.hu/news/20150928-nagy-bejelentest-tett-a-nasa-folyekony-viz-nyomaira-bukkantak-a-marson.htmlMegoldódott a Mars egyik „sötét” rejtélye: a NASA tudósai meggyőző bizonyítékot találtak arról, hogy valójában sós vízfolyások alakítják a bolygó felszínén újra és újra megjelenő feketés színű, titokzatos sávokat. NewsOrigoSzabadlábon Lagzi Lajcsi felesége http://www.life.hu/news/20151002-szabadlabon-lagzi-lajcsi-felesege-a-budapest-kornyeki-torvenyszek-penteken-megszuntette-galambos.htmlA Budapest Környéki Törvényszék pénteken megszüntette Galambos Lajos feleségének előzetes letartóztatását, és elrendelte szabadlábra helyezését - tájékoztatta az MTI-t a törvényszék.NewsFotó: Szabó Gábor - OrigoFurcsa módon úszta meg kivégzését egy férfihttp://www.life.hu/news/20151002-meguszta-kivegzeset-egy-ferfi.html37 nap haladékot kapott egy halálraítélt, mert panaszt emelt a méreginjekció összetétele ellen. NewsThinkstockSzabó Zsófi: "Gyerekkoromban, édesapámmal voltam utoljára ilyen boldog"http://www.life.hu/news/20151002-szabo-zsofi-gyerekkoraban-edesapjaval-szabo-gyulaval-volt-utoljara-ennyire-boldog.htmlSzabó Zsófi harmadszor tűnik fel az RTL KLUB Gyertek át szombat este! című műsorában. A színésznő annyira kivirult, hogy szívesen töltik vele az estét kollégái, és mi is örömmel beszélgettünk vele. News--Barátnője bántalmazása miatt tartóztatták le Nicholas Brendonthttp://www.life.hu/news/20151002-nicholas-brendor-a-buffy-a-vampirok-reme-sztarjat-letartoztattak-baratnoje-bantalmazasa-miatt.htmlSzakítani akart a barátnője a Buffy, a vámpírok réme sztárjával, aki válaszul fojtogatni kezdte a nőt. A rendőrség néhány óra múlva elfogta a színészt. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.