Ma temetik Göncz Árpádot

Forrás: MTI/Cseke Csilla -
temetés Óbuda Göncz Árpád államfő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
November 6-án, pénteken 15 órakor helyezik végső nyugalomra a volt köztársasági elnököt. Több ezres tömegre készülnek, a BKK rendkívüli járatokat indít az Óbudai temetőhöz.

Délután 3 órakor helyezik végső nyugalomra Göncz Árpád volt államfőt az Óbudai temető 16-os parcellájában.

Forrás: MTI/Cseke Csilla

Mindenkit várunk, aki tisztelettel kíván adózni Göncz Árpád emlékének

Mindeközben Mécs Imre közösségi oldalán bejelentette, mégsem mond beszédet egykori rabtársa temetésén. A szervezők kérésének megfelelően ugyanis előre megírta a beszédet, amelyben több elem sem tetszett a családnak. Mécs csütörtök este állapodott meg a szervezőkkel, amelyek szerint egy "puhított", személyes hangú változatát fogja elmondani a szertartáson, később pedig a Kossuth téren fogja előadni az eredetileg megírt beszédet.

A BKK honlapján jelezte, hogy rendkívüli járatot és nagyobb buszokat is indít az Óbudai temetőhöz: meghosszabbított útvonalon közlekedik a 17-es villamospótló, 218B jelzésű rendkívüli buszjárat közlekedik a Szentlélek téri hévállomás és az Óbudai autóbuszgarázs között, a 218-as busz menetrendjével összehangolva. Emellett a 118-as busz vonalán egész nap nagyobb befogadóképességű csuklós buszok közlekednek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.